Haza és nagyvilág

Három áldozata van a szilveszteri lakástüzeknek

Magyarország | Szilveszter napján 204 segélyhívás érkezett a katasztrófavédelemhez, ezek közül 143 eset igényelt tűzoltói beavatkozást. Tűz miatt 70 alkalommal, 73 esetben pedig balesethez hívták a tűzoltókat – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője.
Új Szó Nálunk

2024. január 1. 12:01

lakástűz
Budapesten a Thaly Kálmán utcai társasházi lakásban keletkezett tűz. - Fotó: Katasztrófavédelem

Dóka Imre őrnagy a közleményben kiemelte: az év utolsó napján hárman is meghaltak lakástűzben. A főváros IX. kerületében egy Thaly Kálmán utcai társasházi lakásban, a Tolna vármegyei Pálfán egy ikerház földszinti lakrészében, illetve a Pest vármegyei Zsámbokon egy családi házban keletkezett tüzekben egy-egy ember vesztette életét.

A tájékoztatás szerint tűzijátékok, petárdák, pirotechnikai eszközök miatt 34 tűz keletkezett, nyolc esetben épülettüzekhez, huszonnégy esetben pedig meggyulladt növényzethez, kigyulladt kukákhoz riasztották a tűzoltókat.

Budapest XV. kerületében a Mézeskalács téren egy tízemeletes társasház földszintjén gyulladt ki egy műanyag szeméttároló, a győri Eszperantó úton egy elhasznált tűzijáték égett és izzott egy szeméttároló konténer mellett. Szintén Győrben a használaton kívüli Rába étterem épületében két négyzetméteren okozott tüzet tűzijáték.

Sárváron a Deák Ferenc utcában egy tízemeletes társasház egyik hetedik emeleti lakásának ablakán csapódott be tűzijáték, a miatta keletkezett tüzet a lakók eloltották. Kiskunhalason a Vezér utcában egy lakóház teraszának tetejére dobott petárda miatt olvadt meg kissé a tető.

A debreceni Kossuth utcában tűzijáték-telep égett egy kuka mellett, a csongrádi Fő utcában elhasznált pirotechnikai eszközök égő doboza és csomagolása adott munkát a tűzoltóknak.

A szegedi Csanádi utcában petárdázás miatt gyulladt meg az összehordott szemét, a jászberényi Kossuth utcában egy üzlet udvarán levő papírhulladékra dobott petárda miatt keletkezett tűz.

A szóvivő azt is közölte: a főváros X. kerületében a Kozma utcai temetőben vasárnapra virradó éjszaka a szorosan egymás mellé épített virágos standok égtek mintegy kétszáz négyzetméteren.

Dóka Imre jelezte: vasárnap hajnalban Dunaharasztiban a Honvéd utcában egy száz négyzetméteres családi ház tetőszerkezete égett teljes terjedelmében. Napközben Ádándon a Béke utcában ágyban dohányzás miatt keletkezett tűz egy kétszintes családi házban, amely lakhatatlanná vált, és hat ember elszállásolását kellett megoldani. Szintén lakhatatlanná vált egy tiszakóródi családi ház, amelynek egyik szobája valószínűleg a cserépkályhából kipattanó szikra miatt égett ki.

Állatmentések is adtak munkát a tűzoltóknak: Törökszentmiklóson a Vadai Ferenc utcában kovácsoltvas kerítésbe szorult egy kutya, Bajóton a Kossuth Lajos utcában pedig egy kútba esett kutyát kellett kimenteni.

A 403-as úton Nyírturánál egy turistabusz szakította át a szalagkorlátot, és borult árokba, a jármű 35 utasából csak egy embert kellett a mentőknek kórházba vinni. Nyírmeggyes és Mátészalka között a 471-es út 69-es kilométerszelvényénél két órán belül két autó is árokba borult.

Munkában a mentők is

 

A mentők országszerte 3103 esetet láttak el szilveszterkor – közölte az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) szóvivője.

Győrfi Pál közleménye szerint közlekedési balesetek, verekedések, tűzesetek sérültjei és belgyógyászati rosszullétek mellett 206 embert szállítottak kórházba a mentők túlzott alkoholfogyasztás miatt. Közülük 28-an kiskorúak voltak. A mentőket országszerte 14 esetben riasztották pirotechnikai eszközzel kapcsolatos kéz, arc és szemsérülésekhez. (MTI)

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
lencse

Mit főzzek? Lencsét!

baleset

Fejtse meg, mitől állt fejre ez a kocsi! (VIDEÓ)

KVÍZ

KVÍZ: Mi a település teljes neve?

Putyin

Putyint és Orbán Viktort emlegették legtöbbször a médiában

fegyver

Lezárult a rajkai fegyverraktár ügyében kezdett nyomozás (VIDEÓ)

sport

Mára is jut egy-két komoly meccs a tévében

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.