Haza és nagyvilág

Idén is indul a Székely Gyors és a Csíksomlyó Expressz

Magyarország |
Új Szó Nálunk

2024. február 20. 16:00

gyors

Idén is elindul a Székely Gyors és a Csíksomlyó Expressz a csiksomlyói pünkösdi búcsúba. A zarándokvonat május 17-én indul és pünkösdhétfőn érkezik vissza – közölték a szervezők. A négynapos program legfontosabb eseményei a csíksomlyói Mária-ünnep, a pünkösdi búcsú, valamint a zarándoklat Gyimesbe, a történelmi Magyarország ezeréves határához.

Mosóczi László, a MÁV-START vezérigazgatója elmondta: az idei program újdonsága, hogy a két zarándokvonat először tesz meg egy teljes erdélyi kört. A tervek szerint 16 kocsiból, étkezőkocsiból álló össznemzeti zarándokvonatot a Tamási Áron emlékére felmatricázott mozdony fogja húzni.

A mára kultikussá vált vonatok története 2007 őszén kezdődött, amikor a Kárpáteurópa Utazási iroda felkereste a vasúttársaságot a zarándokvonat ötletével. Az egy zarándokvonatból azóta kettő lett, a 400 zarándokból pedig csaknem másfél ezer.

Mező Tibor, a Kárpáteurópa Utazási iroda ügyvezetője elmondta:

a Csíksomlyó Expressz Szombathelyről indul, majd Sopron, Kapuvár Csorna, Győr, Komárom és Tatbánya érintésével érkezik Budapestre. Ott összekapcsolják a Székely Gyorssal, és a két vont együtt indul Erdélybe.

A zarándokok szombaton a csíksomlyói Mária-kegyhelyen részt vesznek a búcsúi szentmisén, vasárnap pedig Gyimesbe, az ezeréves határhoz zarándokolnak. Itt szintén részt vesznek szentmisén, majd a pünkösdi forgatagon.

Idén is folyamatosan lehet majd követni az interneten a vonat útját. A vonat vendége lesz Dévai-Nagy Kamilla Liszt Ferenc-díjas érdemes művész, valamint egy zenekar, amely mindig annak a tájegységnek a zenéjét játssza, amelyen a vonat éppen áthalad. A program meghívott díszvendége Eperjes Károly Kossuth-díjas színművész.

Petrus György, a Kárpáteurópa Utazási iroda cégvezetője az MTI-nek elmondta, a Székely Gyors és a Csíksomlyó Expressz zarándokvonatok 2008 óta több mint 18 000 ezer zarándokot utaztattak és több mint 34 000 kilométert tettek meg Magyarországon és Erdélyben. A két vonat összekapcsolása után az össznemzeti zarándokvonat szerelvénye csaknem fel kilométer hosszú, ezért az eleje kiér a Keleti pályaudvar csarnokából.

Frigyesy Ágnes újságíró, a Budapesti Székely Kör elnöke közölte, a zarándokvonaton a gyimesbükki csángó árva gyermekek javára gyűjtenek.

Csíksomlyón az első búcsújárást a legenda szerint 1567-ben tartották, amikor János Zsigmond erdélyi fejedelem fegyverrel akarta a katolikus székelyeket az unitárius vallás felvételére kényszeríteni. Csík, Gyergyó és Kászon népe pünkösd szombatján Csíksomlyón gyülekezett, Szűz Mária segítségét kérte, majd legyőzte a fejedelem seregét a Hargita Tolvajos-hágójában. A diadal után újfent Csíksomlyón adtak hálát, egyben fogadalmat tettek, hogy ezután pünkösd szombatján minden évben elzarándokolnak oda. (MTI)

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
közgyűlés

Pintérék szerint törvényt sértett a közgyűlés az új szmsz megszavazásával

internetes társkeresés

Minél vadabb, annál hihetőbb?

kvíz

KVÍZ: Tudja, melyik országban járunk?

M19

Figyelem, két napra lezárják az M19 egy szakaszát!

sport

Válogatott időszak: foci nincs

baleset

Figyelmetlen sávváltásból baleset (VIDEÓ)

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.