Haza és nagyvilág

Így néz majd ki a visszaváltás menete

Magyarország | Januártól elindul a PET-palackok, alumínium dobozok és italos üvegek betétdíjas rendszere Magyarországon, és ezzel elindul a betétdíjak, vagyis évi összesen 165 milliárd forint körkörös vándorlása is.
Új Szó Nálunk

2023. október 13. 17:00

palack
A megjelölt göngyöleget lehet majd visszavinni. - Fotó: Shutterstock

A visszaváltási szisztéma a G7 összegzésében így fog kinézni:

  • Amikor legyártanak egy egyszer használatos, visszaváltható PET-palackos, alumínium dobozos vagy üveges terméket, akkor a gyártó 50 forintot fizet a MOL Hulladékgazdálkodási Zrt.-nek (Mohu).
  • Ezek után a gyártó 50 forinttal drágábban adja el a terméket a nagykereskedőnek, így visszakapja a pénzét.
  • A nagykereskedő 50 forinttal drágábban adja el a terméket a boltnak, így ő is azonnal visszakapja a pénzét.
  • A bolt 50 forintos betétdíjat tesz az árhoz, azaz szintén ennyivel drágábban adja el a terméket, így ő is visszakapja a pénzét.
  • Ha a vevő visszaviszi az üres palackot/dobozt a boltba, és visszaváltja azt, akkor lényegében nem a bolttól, hanem a Mohutól kapja vissza azt az 50 forintot, amit az első pontban a gyártó adott a Mohunak.
  • Készpénzt a visszaváltó automata nem ad ki, csak levásárolható kupont, vagy ha a vásárló regisztrál a Mohu alkalmazásában, akkor a bankszámlájára utalják a pénzt.

Ha azonban a vásárló nem viszi vissza a palackot, akkor nem jut hozzá az 50 forinthoz, ami így a Mohunál marad, amelyet az visszaforgat a rendszerbe. Mivel az érintett termékek köre Magyarországon évente körülbelül 3,3 milliárd palackot/dobozt jelent, a fenti körforgásban 165 milliárd forint fog részt venni.

Azt itt meg kell jegyezni, hogy a visszaváltható, 50 forintot érő palackokon lesz egy jel. Azokért kell többet fizetni és azok válthatók majd vissza. Ha nincs jel, nem kerül többe az áru, nem is lehet visszavinni, nem jár érte az 50 forint. Ez azoknak szól, akik már gyűjteni kezdték a palackokat, hogy majd jól visszaviszik őket és zsebre vágják a hasznot. 

A G7 teljes cikke itt olvasható.

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
kvíz

MESTERKVÍZ LXXV.: Denevértől La Pazig

sport

Ma is dominál a Nemzetek Ligája

vw

Továbbra is lejtőn a Volkswagen

gyakorlat

Baleset az alagútban, szerencsére csak gyakorlat volt (VDEÓ, GALÉRIA)

hori

A kos előtt ma egy váratlan lehetőség adódhat

Pintér Bence

Nehéz láncot vett nyakába az új polgármester

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.