Haza és nagyvilág

Januártól indul a megújuló falusi CSOK, de máris módosíthatnak rajta

Magyarország | Társadalmi egyeztetésre bocsátott a kormány egy jogszabálytervezetet, amely a preferált kistelepüléseken elérhető lakástámogatás szabályait módosítja, pontosítja. Ez alapján a Bankmonitor szakértői arra számítanak, hogy változhat a falusi CSOK összege és az igényléshez szükséges TB jogviszony hossza is.
Új Szó Nálunk

2023. december 17. 17:00

csok
- Fotó: PxHere

A falusi CSOK-ról azt már tudni lehetett eddig is, hogy 2024. január 1-től jelentősen nő a támogatás összege, ezen kívül kombinálható lesz nem csak a babaváró hitellel, hanem a szintén januártól induló CSOK Plusz hitellel is. 

Nőhet a támogatási összeg 
A jelenleg hatályos jogszabály szerint a meglévő ingatlan korszerűsítésére 500 ezer forint igényelhető egy gyerekkel, ha pedig bővítés is történik, akkor 600 ezer forintot kaphatnak a családok. Amennyiben elfogadják a tervezetet, akkor a jövőben egységesen 600 ezer forint lenne ez az összeg. 

Hosszabb lehet az elvárt TB jogviszony 
A jogszabálytervezet szerint minden esetben 2 év folyamatos TB jogviszonyra lehet majd szükség a falusi CSOK igényléséhez. 

Változhat a gyermekek megszületésére rendelkezésre álló idő
Egy gyermek vállalása esetén 4 éve, két gyermek vállalásakor 8 éve, míg 3 gyermek vállalásakor 10 éve lesz a párnak.  

Módosulhat a feleség maximális életkora vállalt gyereknél 
A tervezet szerint akkor igényelheti a házaspár vállalt gyermekre a támogatást, ha a feleség még nem töltötte be 41. életévét. Meglévő gyerekeknél nincs a feleségre vonatkozóan életkori előírás, sőt a családi állapot sem lényeges.  

Több pénz járhat akkor, ha nem vállalt gyerek születik 
Kevésbé köztudott, hogy a nem vállalt, utólag született gyermekre is járhat falusi CSOK. Ennek feltétele, hogy eredetileg is igényeljen a család lakástámogatást, illetve ahhoz kapcsolódóan valamilyen lakáshitelt. A tervezet szerint a támogatás gyermekenként 1 millió forint lesz, míg a jelenlegi előírások alapján 400 ezer forint járna. 

Bizonyos esetekben nő a CSOK hitel maximális összege
A falusi CSOK mellé igényelhető CSOK hitel maximális összege két gyerekkel 10 millió, míg három gyerekkel 15 millió forint, ám a jelenleg hatályos jogszabály szerint meglévő ingatlan korszerűsítése és/vagy bővítése esetén csak ennek fele járhat. A tervezet szerint azonban ilyenkor is a maximális összeg lehet majd elérhető. 

A cikk a Bankmonitor közleménye alapján készült.

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
innováció

Innováció: tájékoztató vállalkozásoknak

kvíz idegen

KVÍZ: Eszkalálódik a hipotenzió

lakás

Lakástakarék - ezekkel a konstrukciókkal találkozhatunk ma

sport

Színes és bő program igazi nagy durranás nélkül

vetés

A talaj kellően nedves az őszi vetések számára

ETO

Brestben bizonyíthat az Audi ETO

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.