Haza és nagyvilág

Köd és lehűlés jön a héten

Magyarország | A héten többfelé kell akár hosszabb ideig is megmaradó ködre számítani, a borult, ködös tájakon szitálás is előfordulhat. Mindenszentek napján, pénteken naposabb és ködös, párás területek egyaránt lehetnek, a hőmérséklet 13-20 Celsius-fok között alakul, majd a hét végén lehűlés érkezik – derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből.
Új Szó Nálunk

2024. október 28. 08:00

köd
- Fotó: Pexels

Hétfőn az alacsony szintű felhőzet és a köd csak lassan szakadozik, helyenként tartósan megmaradhat és ezeken a területeken néhol nem kizárt a szitálás sem. Több napsütésre a kissé szelesebb - elsősorban északkeleti - tájakon van kilátás. Emellett nyugat felől fátyolfelhők is sodródnak fölénk. Az északias szél főként a Bodrogköz térségében, valamint néhol az Észak-Dunántúlon élénkülhet meg. A legmagasabb nappali hőmérséklet a tartósabban felhős, ködös részeken általában 14-17, míg a naposabb részeken nagyrészt 18-21 fok között valószínű.

Kedden az éjszaka képződő köd, valamint a terjeszkedő rétegfelhőzet, napközben bár valamelyest zsugorodik, oszladozik, akár nagyobb körzetekben is megmaradhat tartósan. A borult, ködös tájakon szitálás előfordulhat. A légmozgás többnyire gyenge vagy mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5-11, a legmagasabb nappali hőmérséklet 13-20 fok között alakul.

Szerdára virradóra az ország nagy részére kiterjed a rétegfelhőzet, illetve a köd, amely napközben nagyobb területen is makacsul tarthatja magát, így napsütésre csak kevés helyen van kilátás. Szitálás a borult, ködös területeken bárhol előfordulhat. Gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás. A minimum-hőmérséklet 5-11 fok között alakul, a csúcsérték pedig általában 12-17 fok között valószínű, de ott, ahol hosszabb időre kisüt a nap, akár 18-19 fokig is felmelegedhet a levegő.

Csütörtökön rétegfelhős, ködös, párás és kevésbé felhős, napos területek egyaránt lehetnek, a legnagyobb eséllyel északkeleten maradhat meg helyenként tartósan a rétegfelhőzet, illetve a köd. Néhol gyenge eső, zápor, a borult, ködös tájakon szitálás előfordulhat. Az északnyugatira forduló szél helyenként megélénkül. A minimum 5-12, míg a maximum 12-19 fok között várható, a csúcsértékek az északkeleti országrész tartósan borult vidékein lehetnek alacsonyabbak.

Mindenszentek napján, pénteken naposabb, valamint rétegfelhős, ködös, párás területek egyaránt lehetnek. Néhány helyen gyenge eső, zápor, a tartósabban felhős, ködös tájakon szitálás előfordulhat. A nyugatias irányú szél többfelé megélénkül, néhol meg is erősödik. Hajnalban 5-12, délután 13-20 fok között alakul a hőmérséklet.

Szombaton jobbára szakadozott frontális felhősáv érkezik észak felől és vonul át az ország fölött, ebből néhol zápor is előfordulhat. Egyre többfelé északnyugatira, északira fordul a szél, amely nagy területen megerősödik. A minimum-hőmérséklet 3-10 fok között alakul, a maximum 8-18 fok között valószínű, dél felé haladva a magasabb értékekkel.

Vasárnap változó felhőzetre van kilátás, elvétve zápor is előfordulhat. Az északnyugati szelet élénk, néhol erős lökések kísérhetik. Hajnalban mínusz 2 és plusz 5 fok közötti hőmérséklet várható, míg délután 6-11 fok valószínű.

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
eto

Az ETO FC a bajnok ellen is folytatta veretlenségi sorozatát

virág

Ezt ellenőrzi most kiemelten a NAV

kvíz

KVÍZ: Lehet ambivalens a szintézis?

hulladék

Fókuszban az élelmiszerpazarlás

forint

A cégek fele tervez béremelést

talaj

Csapadékra a napokban nem lehet számítani, de most kellően nedves a talaj

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.