Haza és nagyvilág

Lassult a kötelező biztosítás drágulása

Magyarország | Mindössze 368 forinttal emelkedett a tavalyi IV. negyedévben egy átlagos személyautó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) állománydíja – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
Új Szó Nálunk

2024. február 24. 16:00

baleset
- Forrás: NAV

A közlemény szerint az éves díjnövekedés – a korábbi magas, de folyamatosan lassuló mérték miatt – a budapesti autósoknál összességében 12, a vidékieknél 11 százalék volt. Károkra is csak 7 százalékkal többet fizettek ki a biztosítók, mint egy évvel korábban, márpedig e fékeződés is kedvezően hat a díjak változására.

A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításainak átlagos állománydíja 0,3 százalékkal, szerződésenként kevesebb mint 400 forinttal nőtt 2024 utolsó negyedévében a korábbi időszakok 1-7 százalékos mértékeivel szemben.

Mind a díjak, mind a kárkifizetések növekedésénél egyértelműen látszódik a lassulás – derült ki MNB friss negyedéves Kgfb-indexéből.

A személyautók éves országos átlagdíja így 2023-ban 53 ezer forint alatt maradt. A budapesti autósok átlagdíja – alapvetően a tavalyi év első részében mért magasabb díjnövekedési ütem miatt – 12 százalékkal, a vidéken élőké 11 százalékkal emelkedett egy év alatt.

Kárkifizetésekre a biztosítók a tavalyi utolsó negyedévben 0,7 százalékkal fordítottak többet, mint 2023 júliusa és szeptembere között. Éves szinten összességében 7 százalékkal bővült a kárráfordítások mértéke, ami szintén fékeződést jelez. A kártérítések növekedésének lassulása visszafoghatja a díjak emelkedését is.

Az egyéb járműkategóriák esetében az egyedi járművek többségénél egyszámjegyű, a taxiknál, nagyobb autóbuszoknál és teherautóknál viszont 10-16 százalék között volt az éves díjemelkedés mértéke.

A flottás járművek szinte mindegyikénél kétszámjegyű éves díjnövekedés volt látható, ezen belül a nagyobb buszoknál – ahol ugyanakkor menet közben jelentősen csökkent az állomány, tehát változott az összetétel – 74 százalékkal nőtt a díj 2023-ban – közölte az MNB. (MTI)

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
sport

A fiatalok szerint fontos a sportolás, mégis kevesen mozognak

hori

A mérleg családi kötelékei erősödnek

kvíz idegen

KVÍZ: Delíriumban randalírozott

pénz

Ez nem talált pénz, hanem lopott

lehűlés

Hidegfront hoz esőt és lehűlést

Gyirmót

Győzelmével ismét lépett egyet előre az ETO

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.