Haza és nagyvilág

MERÉNYLET: Meglőtték Robert Fico szlovák miniszterelnököt (VIDEÓ)

Nyitrabánya (Handlová) | Meglőtték Robert Fico szlovák kormányfőt a kormány nyitrabányai (Handlová) kihelyezett ülését követően.
Új Szó Nálunk

2024. május 15. 15:37

Fico
Korábbi kép Robert Ficoról - Fotó: TASR/AP Photo/Petr David Josek

FRISSÍTÉS:

Szerda este nyilatkozott Tomáš Taraba környezetvédelmi miniszter a BBC-nek, aki arról beszélt, Fico túl van az életveszélyen, miután a műtét sikeresnek bizonyult. „Súlyosan megsérült: az egyik golyó a gyomrába fúródott, míg a másik egy ízületet ért. Azonnal kórházba szállították, majd megműtötték” – tette hozzá.

KORÁBBAN:

Ficót a helyi kultúrház előtt érté a támadás, ahol a kormányülést is tartották – írta az Új Szó. A Denník N helyszíni tudósítója nem látta a lövést, csak a hangját hallotta, majd azt látta, amint a testőrök felemelik Ficót a földről, autóba helyezik, majd elviszik.

Plus7Dní információi szerint Ficót a mellkasán és gyomrán érték a lövések. A lövések azután dördültek el, amikor a kormányülés végével Fico az emberek közé ment. Ekkor valaki azt kiabálta, „Robo, gyere ide”. Úgy tűnt, a kormányfő épp kezet fogott volna valakivel, amikor eldördült a lövés.

A helyszínen három–négy lövést lehetett hallani. A Denník N-nek nyilatkozó egyik szemtanú látta, amint Fico a földre esik, ezután már csak véres sérülést látott a kormányfő mellkasán és fején. Hogy a sérülések milyen súlyosak voltak, nem tudta megállapítani.

A feltételezett elkövetőt őrizetbe vették. A helyszínt és a környéket evakuálták. A parlament ülését felfüggesztették – áll az Új Szó cikkében.

FRISSÍTÉS: Robert Fico túl van az életveszélyen – erősítette meg több forrás is a Denník N-nek 16 órakor. Hasi, kéz- és lábsérülést szenvedett. Jelenleg a besztercebányai kórházban kezelik. A Pluska szerint Ficót megműtik.

16:09 – Az új Szó értesülése szerint Ficót a besztercebányai F. D. Roosevelt Egyetemi Kórházba szállították. A Markíza arról ír, a kormányfőt a helikopterről hordágyon vitték a sürgősségi osztályra. Ficót egy lepedővel takarták le, így nem lehetett látni, eszméleténél van-e, illetve azt, mennyire súlyosak a sérülései.

Közben az X-en (korábbi Instagram) megjelent egy videó arról, ahogy a miniszterelnököt testőrei a kocsiba teszik:

Nyitrabánya mintegy 150 kilométerre északra fekszik Budapesttől.

Nyitrabánya
Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Tóth PÉter

Ő vezeti majd Pintér Bence kabinetjét

nap

Tudja, mi a napforduló? Ma este lesz

kvíz

KVÍZ: Rövid vagy hosszú

hori

A bak fókuszáljon a hosszú távú céljaira!

szúnyog

Ezeken a helyeken lesz ma szúnyogírtás

gazpacho

Mit főzzek? Gazpachót!

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.