Haza és nagyvilág

Megvan a lazítás eredménye, kevesebben akarnak nyelvvizsgázni

Magyarország | Tíz éve még 122 885 fő próbált meg nyelvvizsga-bizonyítványt szerezni valamilyen idegen nyelvből, 2022-re viszont ez a szám 83 145 nyelvvizsgázóra csökkent. Az Eduline más érdekes adatokat is talált és az Oktatási Hivatal nyelvvizsga-statisztikái között.
Új Szó Nálunk

2024. március 8. 17:00

idegen nyelv
Nyugat-Magyarországon többen mennek németből vizsgázni, mint Keleten. - Fotó: Pexels

Az eddigi adatok alapján megnézték azt is, hogy a születési hely régiója szerint melyik nyelvből, hol tették a legtöbb vizsgát. Érdekes, hogy összességében a keleti országrészben többen mentek el nyelvvizsgázni (25362), mint Nyugat-Magyarországon (18187) – bár a statisztika a vizsgázók száma alapján készült, és nem csak a sikeresen teljesítőkről szól. Ez annak tükrében is meglepő, hogy a legtöbb statisztikában keleten rosszabbul teljesítenek, például 2022-es adatok alapján a keleti régiókban csak minden ötödik 25-34 évesnek van diplomája, míg a nyugati országrészben 25-30 százalék között van a diplomások aránya.

A legtöbben angolból tettek vizsgát, itt is a keleti országrész dominál összesen 21 507 vizsgázóval, amit Budapest követ 16 554 fővel. Német nyelvű vizsgára viszont többen mentek el Nyugat-Magyarországon, összesen 3713 ember, keleten pedig 3024-en.

Továbbiak az Eduline oldalán.

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Szabó Nina

Úgy tűnik, a női kézilabda veszélyes üzem

kvíz

KVÍZ: Miről szólnak ezek a magyar dalok?

benzin

Nincs megállás a kutakon

sport

Hollandiát fogadja a magyar válogatott

erőszak

Éveken át molesztálta a nevelt lányát, kemény büntetést kapott

szurkolók

A fehérvári B-közép Nagyszentjánoson gyülekezett

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.