Haza és nagyvilág

Mikor lesz 50 és 100 ezer forintos bankjegy Magyarországon?

Magyarország | A rendszerváltás utáni bő egy évtizedben a jelentős mértékű pénzromlás hatására három új címletet, az 5 000, a 10 000 és a 20 000 forintost is bevezették. Utóbbi forgalomba kerülése óta több mint 20 év telt el, és bár a forint azóta is sokat vesztett vásárlóerejéből, új címlet úgy tűnik nincs a láthatáron.
Új Szó Nálunk

2023. október 11. 18:00

forint
Fotó: wikipedia 

A G7 annak járt utána, hogy mekkora címlet bevezetése lehetne indokolt, illetve milyen szempontok alapján dönt a Magyar Nemzeti Bank egy új címlet kibocsátásáról.

A jelenlegi árak mellett már kicsit nehéz elképzelni, hogy a forint 1946 augusztusi bevezetésekor a bankjegysorozat mindössze két bankjegyből, 10 és 100 forintosból állt. A 20 és az 50 forintos – szintén bankjegyek – csak a következő években kerültek forgalomba, miközben egyébként az 1946-ban kibocsátott 10 és 100 forintosokat gyorsan bevonták és újakra cserélték, mivel az eredeti példányokat viszonylag könnyű volt hamisítani.

Ha most az inflációt, illetve a pénzromlást nézzük és az 1997-es vagy a 2001-es arányokhoz akarnánk tartani magunkat, akkor már nem is az 50 000 forintos, hanem a 100 000 forintos címletet kellene kibocsátani. Sőt, tekintettel arra, hogy a bruttó átlagkereset lassan eléri a 600 ezer forintot, idővel akár a 200 ezer forintos bankjegy bevezetése is napirendre kerülhetne.

Az elemző cikket itt olvashatja el. 

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
innováció

Innováció: tájékoztató vállalkozásoknak

kvíz idegen

KVÍZ: Eszkalálódik a hipotenzió

lakás

Lakástakarék - ezekkel a konstrukciókkal találkozhatunk ma

sport

Színes és bő program igazi nagy durranás nélkül

vetés

A talaj kellően nedves az őszi vetések számára

ETO

Brestben bizonyíthat az Audi ETO

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.