Haza és nagyvilág

Régiónkban több a szavazó, országosan kevesebb

Győr-Moson-Sopron, Magyarország | Mintegy 170 ezerrel kevesebben szerepelnek az önkormányzati választás névjegyzékében, mint öt évvel ezelőtt – derül ki a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adataiból.
Új Szó Nálunk

2024. május 29. 17:02

voks
- MTI/Kovács Tamás

A 2019-es önkormányzati voksolásnál a szavazás napján mintegy 8 millió 25 ezren szerepeltek a választói névjegyzékben, az idei június 9-ei választáson az NVI adatai szerint csaknem 7 millió 855 ezren szavazhatnak, így 170 ezerrel (2,12 százalékkal) csökkent a választásra jogosultak száma.

Két vármegye kivételével valamennyi vármegyében és a fővárosban is csökkent a választásra jogosultak száma: a legnagyobb arányban, 5,02 százalékkal Békés vármegyében (287 ezerről 272,5 ezerre), négy százaléknál nagyobb a csökkenés Tolna vármegyében (4,71 százalék), Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében (4,57 százalék), valamint Nógrád vármegyében (4,12 százalék).

Három százaléknál nagyobb a csökkenés Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében (3,91 százalék), Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében (3,81 százalék), Csongrád-Csanád vármegyében (3,41 százalék), Baranya vármegyében (3,31 százalék), Heves vármegyében (3,2 százalék), valamint Bács-Kiskun vármegyében (3,07 százalék).

Két százalék fölötti a választópolgárok számának csökkenése Budapesten (2,67 százalék), Veszprém vármegyében (2,53 százalék), Hajdú-Bihar vármegyében (2,36 százalék), Somogy vármegyében (2,15 százalék) és Komárom-Esztergom vármegyében (2,11 százalék).

Egy százalék fölötti a csökkenés Vas vármegyében (1,95 százalék), Zala vármegyében (1,93 százalék) és Fejér vármegyében, ahol arányaiban a legkevésbé csökkent a választók száma, mindössze 4617-tel (1,33 százalék) szerepelnek kevesebben a névjegyzékben, mint öt éve: akkor mintegy 346 ezer, most valamivel több mint 341 ezer választásra jogosult szerepel a névjegyzékben.

Győr-Moson-Sopron és Pest vármegyében viszont nőtt a választásra jogosultak száma.

A legnagyobb, 2,7 százalékos növekedést Pest vármegye mutatja: ott öt év alatt 27 970-nel emelkedett a névjegyzékben szereplők száma, 1 millió 35 ezerről 1 millió 63 ezerre. Győr-Moson-Sopron vármegyében 1,52 százalék a választásra jogosultak számának növekedése, 370 ezerről 376 ezerre emelkedett a választópolgárok száma.

A fővárosban 1 millió 331 ezer választásra jogosult él, az összes választó valamivel kevesebb mint 17 százaléka, a legkisebb vármegyei választókerület Nógrád, ahol az összes jogosult valamivel kevesebb mint két százaléka (152 ezer választó) él.

A választásra jogosultak száma a választás kiírását követő napon, március 13-án 7 879 941 volt, vagyis a választás kitűzése óta mintegy 25 ezerrel csökkent a névjegyzékben szereplők száma; ennek a 25 ezer embernek a nagy része elhunyt, egy kisebb csoportja pedig elveszítette választójogát.

A 2019-es önkormányzati választáson mintegy 145 ezerrel kevesebben szerepeltek a névjegyzékben, mint 2014-ben. (MTI)

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
innováció

Innováció: tájékoztató vállalkozásoknak

kvíz idegen

KVÍZ: Eszkalálódik a hipotenzió

lakás

Lakástakarék - ezekkel a konstrukciókkal találkozhatunk ma

sport

Színes és bő program igazi nagy durranás nélkül

vetés

A talaj kellően nedves az őszi vetések számára

ETO

Brestben bizonyíthat az Audi ETO

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.