Haza és nagyvilág

Vissza az egész: marad az éves elszámolást a meglévő napelemes rendszerekre

Megtartjuk az éves elszámolást a napelemes rendszereket üzemeltető családok számára – jelentette be Lantos Csaba energiaügyi miniszter a szaktárca Facebook-oldalán. A feltett videóban azt mondta, a kedvezménnyel azok a háztartások is élhetnek, amelyek már benyújtott igényük alapján tervezik megvalósítani fejlesztéseiket.
Új Szó Nálunk

2023. szeptember 8. 16:00

napelem
Úgy tűnik, mégsem vátoztat idő közben a szabályokon a kormány. - Fotó: PxHere

„A napokban arra kértük a hatáskörrel rendelkező Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatalt, hogy vizsgálják meg a kapcsolódó szabályozás módosításának lehetőségét. Juhász Edit elnök asszonnyal folytatott mai egyeztetésünk alapján megerősíthetem, hogy van mód az éves elszámolás fenntartására minden már meglévő beruházás esetében, sőt, bizonyos megkötésekkel az előkészületben lévőknél is. Megállapodásunk alapján a hivatal a lehető legrövidebb időn belül elvégzi a szükséges rendeletmódosítást” – közölte a miniszter, aki korábban belengette, hogy az évesről havi elszámolásra térnek át. Most viszont kijelentette:

a jövő évtől is fenntartják az éves elszámolást a háztartási méretű napelemes rendszerekre a telepítésüktől számított tíz éven át.

Az éves szaldó előnyösebb, mert minden más megoldásnál több megtakarításhoz, alacsonyabb villanyszámlákhoz segíti a családokat. Brüsszeli elvárás azonban, hogy 2024. január elsejével változtassuk meg az elszámolási rendszert, vezessük be a bruttó elszámolást. A Fidesz-frakció kezdeményezése és az iparági szövetségek álláspontja is az éves elszámolás további fenntartása mellett szólt. 

„Úgy döntöttünk, hogy a kedvezőbb éves elszámolást alkalmazzuk a már üzemelők mellett azokra a háztartási erőművekre is, amelyek működtetői 2023. szeptember 7. éjfélig jelezték fejlesztési igényüket. Utóbbiak esetében a 2026. január 1-jéig biztosít majd a hivatali rendeletmódosítás a beruházások befejezésére időtartamot. Így a már előkészületben lévő fejlesztések is az éves szaldóban maradhatnak tíz éven át, ha a kivitelezésük legkésőbb 2025 végéig lezárul. A mostantól beérkező újabb igényekre alapozó beruházások pedig egységesen a bruttó elszámolásba kerülnek” – hangzik el a videóban. 

Azt is elmondta, hogy az Energiaügyi Minisztérium a kimagasló ütemű hazai napelemes bővülés folytatásában érdekelt. „Keressük tehát a lehetőségeket arra, hogy új belépőket ösztönözzünk napenergiás fejlesztésekre, új beruházások megvalósítására. Ahogy ígértem, hamarosan tájékoztatást adunk a tavaly bevezetett átmeneti betáplálási korlátozás fokozatos feloldásának ütemezéséről” – fogalmaz a miniszter. (Forrás: MTI) 
 

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
sült

Mit főzzek? Sült karajt!

angol

Az angol nyelv a legfontosabb

kvíz

MESTERKVÍZ L.: Matulától az olasz líráig

társasház

Még mindig nincs gáz harminc gyárvárosi lakásban

sport

A bajnokságért játszik a Fradi

baleset

Csak minden ötödik kocsin van casco

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.