Helyi hírek

Árvíz: meghozta eredményét a Lajta szükségtározójának megnyitása

Mosonmagyaróvár | A vízügy szakemberei hajnalban megnyitották a Lajta-szükségtározó-rendszert, az árvízcsúcs csökkentése a Mosonmagyaróvár feletti szakaszon már érezteti is a hatását – közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF).
Új Szó Nálunk

2024. szeptember 18. 16:00

Lajta
Megnyitották a szükségtározót a Lajtán, mutatja Nagy István agrárminiszter - Fotó: Facebook/Nagy István

A Lajta-szükségtározó-rendszer amely a folyó mentén, az osztrák-magyar határ és a város között helyezkedik el megnyitása azt jelenti, hogy a vízügyes szakemberek a gátat megbontották, így irányított módon, biztonságosan, és megfelelő időzítéssel tudnak vizet kivezetni a kijelölt területekre. A beavatkozás jó döntésnek bizonyult, Mosonmagyaróvár fölött már érezteti hatását a levonuló víztömeg csökkenésében.

A dunai árhullám tetőzése jelenleg a szlovákiai Dévény térségében tart, a Dunakanyarban várhatóan még két napig emelkedik a vízszint, így ott még folyik az ideiglenes védművek kialakítása. Budapesten az alsó rakpartra kedden 22 órakor lépett ki a víz, a tetőzés a fővárosban a hét végén várható.

Az OVF közlése szerint jelenleg a Duna Komárom feletti szakaszán mindenütt harmadfokú az árvízvédelmi készültség, munkatársaik 24 órában figyelik a helyzetet és a töltéseket, és ha bárhol szivárgást vagy más rendellenességet észlelnek, azonnal beavatkoznak, továbbá az érintett településeken a vízügyesek a társzervezetekkel és a civil önkéntesekkel együtt folyamatosan építik azokat az ideiglenes védvonalakat - töltésmagasításokat, nyúlgátakat, szigeteléseket -, amelyek megakadályozzák a lakott területek elárasztását.

A legfrissebb adatok alapján a hazai szakaszon a legtöbb helyen a harmadfokú készültségi szintet meghaladóan tetőzik majd a folyó.

A közleményben felhívták a figyelmet arra, hogy a gátak hatalmas terhelésnek vannak kitéve, az elhúzódó tetőzések és az ár lassú levonulása miatt ez várhatóan még napokig így lesz. Mivel minden felesleges újabb terhelés, mozgás veszélyezteti a töltéseket, arra kérik a lakosságot, ne menjenek a gátakra nézelődni, fotózni. (MTI)

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
benzin

Keddtől ismét drágább a tankolás

sport

Egy nap friss foci nélkül

kvíz

KVÍZ: Könnyű, mint az ólommadár

tűz

Idén eddig 482 tűzoltóautót riasztottak lakástűzhöz

cigi

Tizenkétezer karton cigi a konvojban (VIDEÓ)

útfelújítás

Itt figyeljen fokozottan, lezárások lesznek

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.