Helyi hírek

Az állam felújított kórházat kapott, azóta minden rosszabb lett (VIDEÓ)

Mosonmagyaróvár | A Karolina Kórház megmentésére szervezett akciót a Mosonmagyaróvári Polgári Kerekasztal Egyesület (MPKE) csütörtökön. Sorra csökkentek az ellátási területek, ezeket követelik vissza.
Új Szó Nálunk

2023. szeptember 22. 15:00

Karolina
Szijjártó László betapasztott szájjal várta a demonstrálókat, mellette Vida István. - Fotó: Telex/Cséfalvay Attila

A Mosonmagyaróvári Polgári Kerekasztal Egyesület a legnagyobb helyi ellenzéki frakció a képviselő-testületben, a korábban 12 ezer aláírást gyűjtöttek követeléseik alátámasztására, ezidáig nem sok sikerrel. Ezért is szervezték az új demonstrációt. 

A Telex tudósítása szerint a közel ötszáz tiltakozó előtt Vida István, az MPKE alelnöke elmondta, bár jogilag nem a városé a kórház (állami fenntartású), lélekben és testben az itt élőké. Úgy érzi, lebecsülték őket az egy megye egy kórház koncepcióval. Hozzátette: az ellátási körzetben élőknek kell megmentenie az intézményt.  

Szabó Miklós, az egyesület elnöke (korábbi mosonmagyaróvári polgármester) emlékeztetett, az állam 2012-ben vette át a kórház működtetését az önkormányzattól. „Egy felújított kórházat kaptak, ám azóta minden rosszabb lett, 2023 márciusára pedig az új ügyelettel egy időben zuhanórepülés kezdődött, szinte minden ellátásáért másik városba kell menni. 

Szabó szerint a csütörtöki demonstráció bejelentésének annyi hatása volt, hogy testületi előterjesztés érkezett, melyben az áll, hogy a kórház tervei szerint októbertől visszaáll az egész hetes folyamatos ellátás a szülészeten, nőgyógyászaton és a gyermekgyógyászaton, erre a kórház megkapta az engedélyt. A pénzügyi fedezet ehhez azonban nem áll rendelkezésre. 

Szijjártó László, az orvoskamara megyei elnöke így összegzett: „Vékony jég, sajnos nem tudom eloszlatni az aggodalmakat, hisz nem látszik a finanszírozás.” 

A tudósítás itt olvasható, a helyszínen készült videó itt megtekinthető.

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
hő

Folytatódott a hőmérsékleti rekordok hava

kvíz

KVÍZ: A groteszk szedálja az autokráciát

sport

Angol Ligakupa döntő és a magyar derbi lesz ma a fő szám

köd

Balesetsorozat a ködben (VIDEÓ)

metszés

Metszik a fákat, forgalomkorlátozásra kell számítani

hori

A kommunikáció erős fókuszban van ma az ikrek számára

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.