Helyi hírek

Benkovich Ferencet száműzik a Szentlélek templomból

Győr | A Győri Egyházmegye közleményt osztott meg internetes oldalán. Annak tárgya két alapítvány, amelyek Benkovich Ferenc nyugállományba helyezett egykori plébánoshoz kapcsolódnak. És támája maga a volt plébános is.
Somodi Géza

2024. augusztus 2. 16:30

Benkovich
Benkovich Ferenc utolsó szentmiséjén nem fértek el a hívek a templomban. - Fotó: Facebook / Szentlélek templom és plébánia

A közlemény azt állapítja meg, hogy „az eddig sokak számára egyházi alapítványként ismert Apor Vilmos Római Katolikus Iskola Alapítvány, valamint a »SZENTLÉLEK« Templom és Otthonfenntartó Alapítvány, amelyeket a hivatalos alapító okiratok szerint a Szentlélek Plébánia egyházközsége alapított, valójában nem állnak a Győri Egyházmegyével rendelkezési viszonyban.” 

Magyarán az egyházmegyének nincs beleszólása az alapítványok ügyeibe.  És itt jön egy különös mondat: „Ezzel lehetővé vált az érintett közösségek lelkiismereti tévedése.” Hogy ez min jelenthet, találgatni sem merjük. 

„A Győri Egyházmegye jóváhagyása hiányában hozott alapítói döntést” és „vitatható módon történt változásbejegyzési eljárást” emlegetnek. Nem világos, pontosan ez mit takar. 

A püspökség leszögezi: „Az alapítványok tulajdonában, üzemeltetésében lévő intézményekben zajló bármilyen szent cselekmény egyházi engedély nélkül nem megengedett.” 

A közlemény ugyanakkor nagyon konkrét mondatokkal zárul: 

„A hívők nyugalma és az Egyház békéjének érdekében a nyugállományba vonult Benkovich Ferenc egykori plébánost a Győri Egyházmegye a továbbiakban halálveszély esetét kivéve eltiltja a Győri Szentlélek Római Katolikus Plébánia, valamint a győrújbaráti plébániák területén végzett valamennyi szent cselekménytől. Ez a korlátozás nem vonatkozik a fenti plébániák területén kívüli egyházi szolgálatára.” 

Magyarán Ferenc atyát kizárják például a Szentlélek templomból, amit maga épített, sokakkal együtt.

Ami biztosan tudható és kiderül a cégbírósági bejegyzésekből: a két alapítványt a Szentlélek Plébánia egyházközsége alapította. Mindkettő képviselője Benkovich Ferenc, másokkal együtt ő tagja a kuratóriumoknak is. Az alapítványokat pedig a kuratórium irányítja. Magyarán abba a püspökségnek nincs beleszólása. Vélhetően ez a vita oka. 

(A teljes közlemény itt olvasható.)

Információink szerint a hívek Benkovich Ferencet támogató csoportja demonstrációt szervez augusztus 10-re a püspökség épülete elé. Ennyit a hívők nyugalmáról.

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
kvíz

KVÍZ: Ki született Mikszáthfalván?

nav

Egy bolgár kamionos mágnessel manipulálta a pihenőidőt

sport

Eldől a Ferencváros sorsa

Pintér

Polgármesteri vétó a pluszpénzek ellen

fa

Megszerezhető az autópálya mellett kivágott fa

hori

Az oroszlánt egy régi ismerőse keresheti meg váratlanul

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.