Helyi hírek

Benkovich Ferencet száműzik a Szentlélek templomból

Győr | A Győri Egyházmegye közleményt osztott meg internetes oldalán. Annak tárgya két alapítvány, amelyek Benkovich Ferenc nyugállományba helyezett egykori plébánoshoz kapcsolódnak. És támája maga a volt plébános is.
Somodi Géza

2024. augusztus 2. 16:30

Benkovich
Benkovich Ferenc utolsó szentmiséjén nem fértek el a hívek a templomban. - Fotó: Facebook / Szentlélek templom és plébánia

A közlemény azt állapítja meg, hogy „az eddig sokak számára egyházi alapítványként ismert Apor Vilmos Római Katolikus Iskola Alapítvány, valamint a »SZENTLÉLEK« Templom és Otthonfenntartó Alapítvány, amelyeket a hivatalos alapító okiratok szerint a Szentlélek Plébánia egyházközsége alapított, valójában nem állnak a Győri Egyházmegyével rendelkezési viszonyban. 

Magyarán az egyházmegyének nincs beleszólása az alapítványok ügyeibe.  És itt jön egy különös mondat: „Ezzel lehetővé vált az érintett közösségek lelkiismereti tévedése.” Hogy ez min jelenthet, találgatni sem merjük. 

A Győri Egyházmegye jóváhagyása hiányában hozott alapítói döntést” és „vitatható módon történt változásbejegyzési eljárást” emlegetnek. Nem világos, pontosan ez mit takar. 

A püspökség leszögezi: „Az alapítványok tulajdonában, üzemeltetésében lévő intézményekben zajló bármilyen szent cselekmény egyházi engedély nélkül nem megengedett.” 

A közlemény ugyanakkor nagyon konkrét mondatokkal zárul: 

„A hívők nyugalma és az Egyház békéjének érdekében a nyugállományba vonult Benkovich Ferenc egykori plébánost a Győri Egyházmegye a továbbiakban halálveszély esetét kivéve eltiltja a Győri Szentlélek Római Katolikus Plébánia, valamint a győrújbaráti plébániák területén végzett valamennyi szent cselekménytől. Ez a korlátozás nem vonatkozik a fenti plébániák területén kívüli egyházi szolgálatára.” 

Magyarán Ferenc atyát kizárják például a Szentlélek templomból, amit maga épített, sokakkal együtt.

Ami biztosan tudható és kiderül a cégbírósági bejegyzésekből: a két alapítványt a Szentlélek Plébánia egyházközsége alapította. Mindkettő képviselője Benkovich Ferenc, másokkal együtt ő tagja a kuratóriumoknak is. Az alapítványokat pedig a kuratórium irányítja. Magyarán abba a püspökségnek nincs beleszólása. Vélhetően ez a vita oka. 

(A teljes közlemény itt olvasható.)

Információink szerint a hívek Benkovich Ferencet támogató csoportja demonstrációt szervez augusztus 10-re a püspökség épülete elé. Ennyit a hívők nyugalmáról.

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Szabó Nina

Úgy tűnik, a női kézilabda veszélyes üzem

kvíz

KVÍZ: Miről szólnak ezek a magyar dalok?

benzin

Nincs megállás a kutakon

sport

Hollandiát fogadja a magyar válogatott

erőszak

Éveken át molesztálta a nevelt lányát, kemény büntetést kapott

szurkolók

A fehérvári B-közép Nagyszentjánoson gyülekezett

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.