Drónnal sikerült megtalálni az idős férfit
2024. október 28. 13:00
A police.hu beszámolója szerint a rendőrségre október 26-án, szombaton délután érkezett bejelentés egy idős ember eltűnéséről, aki 11 óra körül kerékpárral elment otthonából, hogy szerszámnyélnek való botot keressen a közeli Macskaszigeten. A keresésére induló családtagjai a kerékpárjára ráleltek, azonban az édesapát nem találták.
A mosonmagyaróvári és vármegyei rendőr-főkapitányság egyenruhásai – szolgálati keresőkutya indításával – illetve a Készenléti Rendőrség Győri Osztályának munkatársa hőkamerával ellátott drónnal kezdték meg az eltűnt személy keresését, amelyben a helyi polgárőrök, illetve a település lakói is részt vettek.
Az eltűnt férfit 21 óra körül a drón Lipót külterületén egy vizes, lápos területen észlelte, így a sikeres összefogásnak köszönhetően, a keresésben részt vevők épségben megtalálták az idős férfit. Mivel a nap folyamán ő egy kicsit legyengült, a mentőszolgálat munkatársai kórházba vitték.
Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.
Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.
Támogatom
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.