Helyi hírek

Felvette a kamera, ahogy fényképezőt lop (VIDEÓ)

Győr | A Győri Járási Ügyészség minősített lopás miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki a speciálisan kibélelt táskájába rejtve három fényképezőgépet lopott el egy győri, elektronikus eszközöket forgalmazó áruházból.
Új Szó Nálunk

2023. december 4. 08:30

camera
Illusztrác - Fotó: PxHere

A vádirat szerint a 22 éves terhelt idén év elején háromszor is felkeresett egy győri, elektronikai eszközöket forgalmazó üzletet az áruvédelmi kapu jelzésének blokkolása érdekében speciálisan kibélelt táskájával. A táskába első alkalommal egy 249.999 forint, majd másik két alkalommal 649.999 forint értékű fényképezőgépeket elhelyezve elhagyta az üzletet.

Az első fényképezőgépet 150 euróért, a másodikat 20.000 forintért értékesítette. A harmadik fényképezőgépet a biztonsági őr megtalálta nála, így az ezzel okozott kár megtérült.

A vádlott terhére rótt nagyobb értékre, folytatólagosan, dolog elleni erőszakkal, üzletszerűen elkövetett lopás bűntette egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Az érdemi döntést várhatóan a Győri Járásbíróság fogja meghozni az ügyben.

Az egyik lopás az alábbi biztonsági kamerás felvételen tekinthető meg:

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
közgyűlés

Pintérék szerint törvényt sértett a közgyűlés az új szmsz megszavazásával

internetes társkeresés

Minél vadabb, annál hihetőbb?

kvíz

KVÍZ: Tudja, melyik országban járunk?

M19

Figyelem, két napra lezárják az M19 egy szakaszát!

sport

Válogatott időszak: foci nincs

baleset

Figyelmetlen sávváltásból baleset (VIDEÓ)

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.