Helyi hírek

Gyászol a Révai-gimnázium

Győr | Október 26-án este, életének 90. évében elhunyt Tamás Imre, a Révai Gimnázium legendás Igazgatója.
Új Szó Nálunk

2023. október 29. 08:00

Révai

A győri Révai Miklós Gimnázium és Kollégium Facebook-oldalán közölte a szomorú hírt. Így emlékeznek egykori igazgatójukról: 

Imre bácsi 1958-ban matematika-fizika szakos tanárként iskolánkban kezdte pedagógusi munkáját, majd 1968-tól 27 éven keresztül, egészen nyugdíjba vonulásáig 1995-ig vezette a gimnáziumunkat. A későbbiekben, mint matematikatanár több éven át kisegített minket tanítványai és kollégái örömére.  

Igazgatói munkája meghatározó volt a Révai életében, aminek hatására iskolánk országosan elismert intézménnyé vált. A tagozatos rendszer kialakítása, az új épület létrehozása, a tantestület tagjainak kiválasztása mind azt az egyetlen célt szolgálták, hogy az ide járó diákok jobb körülmények között, az érdeklődésüknek leginkább megfelelően tanulhassanak olyan tanároktól, akik felkészülten, magas szakmai színvonalon tudják segíteni a céljaik elérését. 

A mindennapi munkában következetes és szigorú volt magával és munkatársaival is. Ugyanakkor tudtuk, hogy a szabadidőben barátságos, vidám természetű, akihez bármikor fordulhatunk segítségért. Az utóbbi években is sokszor járt be hozzánk, érdeklődve az iskola eredményeiről. Mélyen együtt érezve családjával gyászoljuk igazgatónkat és kollégánkat. Iskolánk és Győr városa is szegényebb lett egy kiemelkedő iskolaigazgatóval, pedagógussal. 

Emlékét megőrizzük, nyugodjék békében. 

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Szabó Nina

Úgy tűnik, a női kézilabda veszélyes üzem

kvíz

KVÍZ: Miről szólnak ezek a magyar dalok?

benzin

Nincs megállás a kutakon

sport

Hollandiát fogadja a magyar válogatott

erőszak

Éveken át molesztálta a nevelt lányát, kemény büntetést kapott

szurkolók

A fehérvári B-közép Nagyszentjánoson gyülekezett

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.