Helyi hírek

Győrújbarátra hozzák az Alzheimer filmet

Győrújbarát | Győrújbaráton vetítik március 6-án a győri Kollár István rendező és producer Alzheimer című díjnyertes filmjét. A 2020-ban bemutatott alkotás a családok ezreinek életét drámai módon érintő betegséget mutatja be különleges érzékenységgel.
Új Szó Nálunk

2024. február 17. 11:00

Alzheimer
A film plakátra és mottója rögtön elemébe vág a társadalmi közönynek. Kép: Kollár István/ Facebook

Kollár filmje az USA egyik legnagyobb fesztiválján, a kaliforniai SoCal Filmfesztiválon az egész estés "Legjobb dokumentumfilm" kategóriában nyerte el az első díjat. Az alkotó több mint 25 éve foglalkozik filmezéssel, a dokumentumfilm céljáról így fogalmaz: „Az Alzheimer-kór terjedése felkészületlenül érte a tudományt, az orvosokat és a családokat is. Senki nem tudja, kinek mi a feladata, ki kihez fordulhat, hol és mi a segítség.”

A filmet Győrújbaráton március 6-án szerdán délután 4 órakor mutatják be a művelődési házban (Liszt Ferenc u 9.), a filmvetítést beszélgetés előzi meg és dr. Menyhárt Miklós főorvos tart előadást. A belépés ingyenes.

A közeljövőben Abdán is sor kerül a film bemutatására, egyébként legtöbbször az ország más térségeiben - például nemsokára Pilisvörösváron - láthatja a közönség.

 

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
lencse

Mit főzzek? Lencsét!

baleset

Fejtse meg, mitől állt fejre ez a kocsi! (VIDEÓ)

KVÍZ

KVÍZ: Mi a település teljes neve?

Putyin

Putyint és Orbán Viktort emlegették legtöbbször a médiában

fegyver

Lezárult a rajkai fegyverraktár ügyében kezdett nyomozás (VIDEÓ)

sport

Mára is jut egy-két komoly meccs a tévében

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.