Hiába ragaszkodnak hozzá a hívek, nyugdíjba küldték Benkovich atyát

Korábban az Új Szó Nálunk is beszámolt arról, hogy a leváltás hírére a hívek levelet küldtek a püspöknek, a bíborosnak, sőt, a pápának is, hogy maradhasson az ereje teljében lévő, köztiszteletben álló Benkovich Ferenc atya. Veres András püspökhöz biztosan eljutott a levél, ám a döntést nem változtatta meg.

A Szemlélek készített interjút a plébánossal. Abban egyebek között szó volt a kezdetekről, a templomépítés emlékeiről is:

– Térdig ért a gaz, gondozatlan terület volt itt. 1984 karácsonyán, amikor már megvolt az építési engedélyünk, szenteste kijöttem ide imádkozni, a leendő templom helyszínére. 40 éve készültek a tervek, előtte a püspökséget tataroztattam. 1985. május 25-én tettük le az alapkövet, ami az utolsó vacsora terméből származik. Onnan, ahol az egyház született, amikor a Szűzanyával együtt imádkozó apostolok elnyerték a Szentlélek ajándékait. Amikor ott jártam 1982-ben, imádság közben eltökéltem, hogy ha egyszer ez a templom felépülhet, akkor csakis Szentlélek-templom lehet. De ezért a helyért meg kellett küzdeni. Vagy hát ez lett „a hely”, mivel az akkori rendszer nem engedte meg, hogy a lakótelep oldalára, a Kun Béla lakótelepre épüljön a templom, csakis erre az oldalra. Itt is nagyon sok vita volt a telek nagyságát illetően, meg egyebek. Először csak 60 négyzetméteres kápolnát akartak engedni. Aztán szépen, diplomatikusan ezt ki lehetett tágítani. Az elvtársakkal is lehetett tárgyalni.

Benkovich Ferenc menesztését firtató kérdésekre pesig így felelt:

– Két évvel ezelőtt kezdődött az egész – már akkor el akart küldeni, de könyörögtem neki, hogy ha nem maradhatok az Apor-iskolában, akkor legalább a plébániáról ne kelljen elmennem. Ez a két év nem volt könnyű számomra. Állandóan bizakodtam, hogy talán látja a püspök úr, hogy én nem szóltam semmit annak kapcsán, hogy mit művelnek, mit tesznek az Apor-iskolában. De igyekeztem itt lelkiismeretesen tenni a dolgomat, és nekem a püspök úrral kapcsolatban semmiféle nehézségem nincs. Most, amikor a bérmálás volt [május] 18-án, előtte megkértem a püspök urat, hogy engedjen meg még nekem 1-2 évet, ameddig bírok itt dolgozni, hadd maradjak. És az volt a válasz, hogy nem, nem, nem. Utána Pünkösd utáni kedden telefonált, hogy augusztus elsejével el kell hagyni a plébániát, nyugállományba helyez. Mehetek, ahová akarok, szabad lehetek, nem kell dolgoznom. De mondom, nekem a lelkek az örömteli munkám.

– Ezt én emberileg és mint pap, nagyon nehezen tudom megérteni. Hiszen pap vagyok, és mi arra vagyunk felszentelve, hogy „pap vagy te mindörökké, Melkizedek rendje szerint”. Anyaszentegyházamnak a papja vagyok – egy olyan családhoz tartozom, amelyen belül mindenkinek megvan a maga küldetése. Úgy éreztem, hogy itt még megvan az én helyem. A többit nem tudom megérteni, az nem rám tartozik.

A teljes beszélgetést a Szemlélek oldalán meg is nézheti és el is olvashatja.

A Szentlélek-templom hívei most, a végleges döntés után a Facebookon tettek közzé levelet, melyet Veres Andrásnak címeztek. Abban többek között megállapítják:

Tudomásul vesszük püspök úr döntését, mert nem tehetünk mást. Amikor a nép a kéréssel fordul a főpásztora felé, az nem egy figyelmen kívül hagyható esemény – vagy, mint ez a példa is mutatja ez mégsem érdekes. Arra is gondoltunk, hogy talán egy bölcs döntéssel, ha nem is plébánosként, de a plébánia lakójaként segítő feladatot kapva, nem kell távozni az atyának. Úgy látszik még sincs paphiány, hiszen most ezentúl hárman látják el azt a feladatot, amit ő egyedül, vagy másodmagával végzett az elmúlt időkben.

Csalódottság és szomorúság tölti most el a szívünket, mert egy olyan embertől kell megválnunk, aki a Jóistent szolgálva többezer fiatal, idős, egyedülálló vagy családban élő testvérünk életét segítette, és még mindig segíthetné.

A teljes levél itt olvasható.