Két év alatt már a negyedik vezető Eszterházán
2025. január 25. 15:00

A Telex cikke szerint Sütő Csilla azóta már megtette első hivatalos útjait is, bemutatkozott a környék prominenseinek, de a sajtóban még mindig nem mutatkozott be. Pedig már Sulyok Tamás köztársasági elnököt is fogadta a nagycenki kastélyban.
A Telex is próbálkozott, de „ügyvezető asszony jelenleg nem tud interjút adni, elfoglaltságai miatt a következő hetek nem alkalmasak számára” – kapták a választ.
Sütő Csilla már egy helyismerettel felvértezett tapasztalt kollégát is vett maga mellé Varga Tamás személyében, aki korábban az Erdészeti Múzeumot vezette a soproni Esterházy-palotában.
A Telex cikkét itt találja.

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.
Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.
Támogatom
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.