Helyi hírek

Kitelepítés nem fog bekövetkezni – ebben bízik a miniszter

Győr | A Belügyminisztérium megfelelő módon szervezi a védekezést a Dunán és a Lajtán – jelentette ki Pintér Sándor belügyminiszter vasárnap Győrben, a Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórházban tartott sajtótájékoztatón.
Új Szó Nálunk

2024. szeptember 16. 07:00

Pintér
Pintér Sándor vasárnap Gönyűre is ellátogatott. A képen Kara Ákos parlamenti képviselő, Major Gábor polgármester és a katasztrófavédelem vezetőivel. - Fotó: MTI/Krizsán Csaba

A tárcavezető elmondta, hogy az előrejelzések szerint a 2013-as árvízhez hasonló, vagy azt meghaladó magasságot ér majd el a Duna és a Lajta vízszintje, így a két folyón kiemelt védekezésre van szükség.

A kormány a Belügyminisztériumot (BM) hatalmazta fel, hogy szervezze meg az árvízi védekezést – mondta, hozzátéve: meg fogják akadályozni, hogy a víz áttörje a Duna és a Lajta a gátjait. A védekezés részeként már az előző héten elkezdte a munkát az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) és az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF).

Kijelölték azokat a helyeket, ahol a vízszint emelkedéséből rendkívüli helyzet adódhat, például esetlegesen meg kell emelni a gátakat vagy ki kell telepíteni a lakosságot – mondta a miniszter. „Meggyőződésem, hogy a kitelepítés nem fog bekövetkezni”, mert a megfelelő védművek közé tudjuk szorítani a vizet – tette hozzá.

A belügyminiszter elmondta, hogy a Kopernikusz programon keresztül az Európai Unió is támogatja a védekező munkát, mert a rendszer mutatja a pillanatnyi vízállásokat a vízgyűjtő medencén belül, és ennek révén jobban fel lehet készülni.

Pintér Sándor hangsúlyozta, hogy az eredményes munkára szervezetileg is felkészültek, a Magyar Honvédség mintegy tizenhétezer emberrel kész arra, hogy a védekezésben megfelelő hátteret tudjon biztosítani, gépjárművekkel és helikopterekkel is. A védekezés segítésére felkészült a rendőrség, a büntetés-végrehajtási intézet és a tűzoltóság valamennyi tagja.

A tárcavezető kiemelte, hogy társadalmi segítségre is szükség lehet ugyanúgy, mint 2013-ban. „Valamennyi magyar állampolgárt várunk a feladat elvégzésére” – mondta, hozzátéve, hogy a segítők csak akkor induljanak el, és csak oda, ahová a médián keresztül az OKF és az OVF kéri.

Ha enélkül indulnak el, akkor inkább gondot jelentenek, a szervezetlenség jeleit fogjuk mutatni és azt semmi szín alatt nem szeretnénk

– emelte ki Pintér Sándor.

A védekezésről szólva elmondta: lehet, hogy ideiglenes tározókat kell majd nyitni, erre Győr-Moson-Sopron vármegyében már kijelölték a tározókat. Amennyiben a vízszint megköveteli, megnyitják azokat. A belügyminiszter arra kérte azokat, akik használják az ideiglenes víztározókat, hogy a gépeiket, eszközeiket minél hamarabb távolítsák el, mert a későbbiekben nem tudják biztosítani a kiszállítás lehetőségét.

Pintér Sándor közölte: bízik abban, hogy a Duna menti településeken megfelelő színvonalon és gyorsan kiépítik a védelmet és mindenkit megóvnak attól, hogy el kelljen hagynia a lakását.

A tárcavezető kitért arra is, hogy a sajtótájékoztatót azért a győri Petz-kórházban tartotta, mert magasabb vízállás esetén vízbetörések várhatók az épület alagsorában.

„Szakemberek, mérnökök bevonásával, a vízügyi szakértők jelenlétében és a katasztrófavédelmi főigazgatóság munkatársainak a gyakorlati tapasztalatai alapján kijelöltük azt a feladatot, hogy a kórházba semmi szín alatt ne törhessen be a víz és a kórház a további hétköznapi munkáját el tudja végezni” – mondta.

Hozzátette: katasztrófahelyzetben mindig nagy biztonságot jelent, ha megfelelő egészségügyi támogatás van a munkatársak és a lakosság háta mögött. (Forrás: MTI)

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Szent Mór

Idén Pannonhalmáról nyílik a legszebb kilátás

csaló

A vevő is lehet csaló és az eladó áldozat

KVÍZ

KVÍZ: Gábor Zsazsától Moszkváig

szeptember

A szeptember forrón és szárazon kezdődött, hűvösen és csapadékosan végződött

covid

Koronavírus: több megbetegedés várható

baleset

Ráfutásos balesetek, szinte minden nap, mindig ugyanazért (VIDEÓ)

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.