Helyi hírek

Már automatizált eszközökkel építik a hazai mezőgazdaságot

Mosonmagyaróvár | A Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karán mintegy négyszázan kezdték meg tanulmányaikat szeptemberben. Ez – a tavalyi 43 százalékos növekedés után – idén közel 65 százalékkal több elsőévest jelent annak ellenére, hogy a képzések ponthatárai nem csökkentek, sőt sok esetben nőttek is.
Új Szó Nálunk

2024. szeptember 9. 15:00

egyetem
Az elsőévesek eskütételükkel egyetemi polgárokká váltak. - Fotó: Adorján András/Széchenyi István Egyetem

A szeptember 6-i ünnepségen dr. Tóth Tamás dékán beszédében kiemelte, hogy a kar jogelődje 206 éve Európa első agrár-felsőoktatási intézeteként nyitotta meg kapuit, amire méltán büszkék, de legalább ennyire büszkék az intézmény jelenére is. „A legkorszerűbb tudásanyag, az automatizált megoldások és precíziós eszközök megismerésével, multidiszciplináris megközelítésű, projektalapú oktatással, saját Smart Farm tangazdasággal és a vállalati kapcsolati háttér szinergiájával tudjuk végzettjeinket a képzés végén diplomájukkal a kezükben elengedni, arra kérve őket, hogy szolgálják a hazai mezőgazdasági és élelmiszeripari termelést, és maradjanak örök szövetségben a Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karával” – szólt a hallgatókhoz. 

Dr. Tóth Tamás külön köszöntötte az egykori hallgatókat is: „A ma végzett ifjú gazdászok már tabletek, érintőceruzák, okostelefonok, szenzorok, drónok segítségével, automatizált eszközökkel építik az adatalapú és precíziós technológiákat alkalmazó hazai mezőgazdaságot” – fogalmazott, de hozzátette: régen és ma is csak megfelelő szakmai tudás, illetve gyakorlati tapasztalat birtokában lehetett eredményes szakmai munkát végezni.

Dr. Bodó Mariann, Mosonmagyaróvár címzetes főjegyzője köszöntőjében úgy fogalmazott, az elmúlt több mint két évszázadban tízezrek végeztek az intézményben, és vitték a város jó hírét az ország és a világ minden tájára. A fiatalokat arra biztatta, hogy ismerjék meg alaposan a nyitott, befogadó, szerethető Mosonmagyaróvárt, mert ők mostantól nemcsak az egyetem, de a város életének is részesei.

A hallgatók eskütétele előtt dr. Zsédely Eszter oktatási dékánhelyettes mutatta be az óvári „Gazdász Bibliát”, amelyet minden elsőéves ajándékba kapott, és amely dióhéjban összefoglalja mindazt, amit egy óvári gazdásznak az intézmény életéről tudni illik. Őket köszöntötte Kovács-Csomor Zsolt, az Óvári Gazdászok Szövetségének elnöke is. „Hiába változik a világ, van, ami örök. Ez pedig az egyetem légköre, az a szellemiség, ami egy intézményt valódi alma materré tesz” – mondta. Hozzátette, az egykori és a mai hallgatók közös felelőssége, hogy tovább öregbítsék a kar hírnevét.

A dékán köszöntötte a Széchenyi-egyetem díszdoktorát, dr. Nagy Frigyes nyugalmazott minisztert, aki a közelmúltban ünnepelte 85. születésnapját. Az ünnepelt 1961-ben szerzett mezőgazdasági mérnöki oklevelet Mosonmagyaróváron. 1996 és 1998 között földművelésügyi miniszterként tevékenykedett, 2004-től 2012-ig az Óvári Gazdászok Szövetségének alapító elnöke volt. 

A mosonmagyaróvári tanévnyitó régi hagyománya, hogy a tanulmányaikat kezdő gazdászhallgatók előtt adják át a díszokleveleket az évtizedekkel ezelőtt végzett agrármérnököknek. Az idei év különlegessége volt dr. Bercsényi Miklós köszöntése, aki zafírdiplomát vehetett át, mert 80 éve, 1944-ben vette át oklevelét. A díszdiplomások nevében dr. Szabó Antal aranydiplomás agrármérnök mondott köszönetet az intézménynek, és köszöntötte az elsőéveseket.

Az ünnepség záróakkordjaként – az Óvári Gazdászok Szövetségének közgyűlése javaslatára – Wittmann Antal-díjat kapott dr. Szalka Éva prodékán és dr. Schmidt Rezső professor emeritus. A díjjal azon óvári gazdászok munkásságát ismerik el, akik szakmai tevékenységükkel, közéletben játszott szerepükkel másoknak példát mutattak, a gazdász hagyományok ápolásában kiemelkedőt alkottak. (Forrás: SZE)

Nagy Frigyes
Az ünnepségen dr. Nagy Frigyes egykori minisztert 85. születésnapja alkalmából köszöntött dr. Tóth Tamás dékán.  - Fotó: Adorján András/Széchenyi István Egyetem
Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
csaló

A vevő is lehet csaló és az eladó áldozat

KVÍZ

KVÍZ: Gábor Zsazsától Moszkváig

szeptember

A szeptember forrón és szárazon kezdődött, hűvösen és csapadékosan végződött

sport

Neves vendéget fogad a Ferencváros

covid

Koronavírus: több megbetegedés várható

baleset

Ráfutásos balesetek, szinte minden nap, mindig ugyanazért (VIDEÓ)

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.