Helyi hírek

Ő vezeti majd Pintér Bence kabinetjét

Győr | Pintér Bence megválasztott polgármester szerdán nyilvánosságra hozta, hogy kabinetvezetője dr. Tóth Péter lesz. Őt sokan civil megmozdulásokból, a Keret Egyesületből, illetve az Európai Mobilitási Hét szervezőjeként ismerhetik.
Új Szó Nálunk

2024. június 20. 10:03

Tóth PÉter
- Fotó: Facebook /Győr Összefog

Úgy látszik, kabinetvezető Győrben csak Péter lehet, hiszen Borkai Zsoltnál Bolla Péter, Dézsi Csaba Andrásnál Endrődi Péter töltötte be a posztot, ősztől pedig Tóth Péter fogja.

Dr. Tóth Péter szociológus, történész, doktori címét regionális tudományból szerezte. 2005-től Dr. Rechnitzer János által vezetett akadémiai kutatóintézetben kezdett el a várossal és a régiónkkal foglalkozni kezdő kutatóként. Több, Győr városával kapcsolatos koncepció, stratégia, fejlesztési dokumentum elkészítésében vett részt. Húsz éve tanít a felsőoktatásban. Jelenleg a győri Széchenyi István Egyetemen dolgozik egyetemi docensként, és viszi a szociológia alapszakot szakfelelősként. Kutatási területei között szerepel a mobilitás – a társadalmi és a térbeni egyaránt – és az információs társadalom területi vetületei. 2004-es alapítója, jelen pillanatban elnöke is a győri Keret Egyesületnek, aminek egyik kiemelt célja a fenntartható közlekedés, azon belül a kerékpározás népszerűsítése, megfelelő feltételeinek biztosítása. Ennek kapcsán egy évtizedig szervezte az Európai Mobilitási Hét programjait Győrben.

Mindehhez Pintér Bence hozzátette: Tóth Péter kabinetvezetőként a legközelebbi munkatársam lesz, közvetlenül fogja támogatni a polgármesteri munkámat technikai és ügyviteli oldalról. Ő fogja ellátni az általam képviselt stratégiai szintű városvezetési és nemzetközi kapcsolatok menedzsmentjéhez kapcsolódó stratégiai és koordinációs tevékenységeket.

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
talaj

Csapadékra a napokban nem lehet számítani, de most kellően nedves a talaj

hori

A nyilasra egy kaland most különösen inspiráló hatással lehet

kvíz

MESTERKVÍZ LXXVII.: Eiffeltől az állatorvosig

Kazinczy

Három megyei középiskola a legjobb 25-ben

ETO

Telt házas lesz a zöld-fehér rangadó

SZE

Programok a hídépítés jegyében

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.