Helyi hírek

Programok a hídépítés jegyében

Győr, Mosonmagyaróvár | A Gólyahetet követően sem lankad a hallgatói élet a győri Széchenyi István Egyetemen: bográcsok, kvízestek, karestélyek színesítik a hétköznapokat. Az őszi menetrendből kiemelkedik a Gólya- és Öregdiák Bál, amelyre november 15-én kerül sor a Győr Városi Egyetemi Csarnokban.
Új Szó Nálunk

2024. október 26. 13:00

SZE
A Bridge-ben tartott bográcsos estek rendkívül népszerűek. - Fotó: Adorján András

A Széchenyi István Egyetem Hallgatói Önkormányzata (EHÖK) kiemelt figyelmet fordít a hallgatói élet minőségének fejlesztésére, melynek hangsúlyos része a szabadidő tartalmas eltöltésére szolgáló rendezvények megszervezése. Fontos szempont a közösségépítés is, hiszen ez segíti a fiatalok beilleszkedését.

„Nemzetközi hallgatóinknak egyre több olyan eseményt szervezünk, ahol megismerkedhetnek másokkal és jól érezhetik magukat. Tavaly különösen örömteli volt, mennyire közel hozta egymáshoz őket az International Food Fest, amelyen a különböző országokból érkezők saját maguk által készített ételekkel mutatták be nemzetük gasztrokultúráját, amit aztán mindenki megkóstolhatott. A nagy sikeren felbuzdulva idén is megrendezzük ezt” – mondta Vályi Nagy Dávid, az EHÖK elnöke, aki a mosonmagyaróvári rendezvényekre is kitért.

„Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karunk ugyan harminc kilométerre van Győrtől, de szeretnénk hidat képezni a két város között, és minél több közös rendezvényt szervezni. Amikor csak lehet, hívjuk óvári barátainkat, és mi is részt veszünk a programjaikon. A selmeci hagyományok miatt az óvári gazdászkultúra számos olyan tradicionális elemet tartalmaz, amit a mai napig ápolnak hallgatóink a heti dalárdától a valétálásig. Emblematikus esemény a Parasztolimpia, a Gazdászbajnokság és a hagyományos disznóvágás is, amelyeken a győriek is előszeretettel részt vesznek” – tette hozzá az elnök.

A Gólyahét után az őszi szemeszter számos programot tartogat a hallgatók számára, amelyek között akadnak évente visszatérő események, mint a Gólya- és Öregdiák Bál, a hallgatókat sportra csábító Mozdulj, campus! sportnapok vagy éppen a hagyományos Stúdiós Maraton, melynek során az évszámnak megfelelően idén 2024 percig szól majd a zene megállás nélkül az online streaming felületen. Emellett természetesen a szokásos bográcsok, kvízestek és karestélyek sem maradnak el.

A Gólya- és Öregdiák Bál az elsős hallgatók beilleszkedésének utolsó jelképes eseménye, ahol a gólyák leteszik „esküjüket”, ezzel szimbolikusan teljes jogú tagjaivá fogadja őket a közösség. A Győr Városi Egyetemi Csarnokban tartott mulatságra idén november 15-én kerül sor, amelyre a jegyárusítás már megkezdődött: az érdeklődők a Hallgatói Információs és Szolgáltató Központ pultjánál (AKIK tér, ÚT-106), valamint online vásárolhatnak belépőket az eseményre. A bál fő fellépője Korda György és Balázs Klári, így a jó hangulat idén is garantált. (Forrás: SZE)

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
ETO

Telt házas lesz a zöld-fehér rangadó

kvíz

MESTERKVÍZ LXXVII.: Eiffeltől az állatorvosig

SZE

Programok a hídépítés jegyében

sport

Ez az el clasico napja

óra

Vasárnap hajnalban ugrik a mutató

töltő

Kónyban és Sopronban is lehet támogatott e-töltőállomás

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.