Helyi hírek

Sok évtized a tanítói pályán

Győr | Harminc tanító vehetett át emlékdiplomát a győri Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán- és Társadalomtudományi Karán több évtizedes életpályájuk elismeréseként. Az ünnepelteket az intézmény rektora és a kar dékánja is köszöntötte.
Új Szó Nálunk

2023. szeptember 22. 16:00

diploma
A kar dékánja, dr. Pongrácz Attila emlékdiplomát nyújtott át az 50, 60 és 65 éve végzett tanítóknak. - Fotó: Adorján András

Emlékdiplomát adtak át a Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán- és Társadalomtudományi Karának jogelődjén 50, 60 és 65 éve végzett tanítóknak. A rendezvényen négyen vasdiplomát, tizenhárman gyémántdiplomát és szintén tizenhárman aranydiplomát vehettek át. Jubileumukat még emlékezetesebbé tette, hogy az 1778-ban indult győri tanítóképzés ebben az esztendőben ünnepli 245. évfordulóját. Az ünnepségen fellépett az idén 70 éves Győri Pedagógus Kórus, melynek alapító karnagya az akkori Tanítóképző Főiskola diákokból és az ének-zene tanszéken tanító tanárokból toborozta az azóta is nagy sikerű együttest. A kórus a jelenlegi karnagy, Katona Tibor negyedszázados vezetésével számos rangos díjban részesült. 

Az emlékdiplomásokat az intézmény rektora, tudományos elnökhelyettese, prof. dr. Friedler Ferenc köszöntötte. „A díszdiplomák átadásával köszönetet mondunk azért a munkáért, amelyet a felnövekvő nemzedékekért tettek. A mi professzori generációnkat is tanították, így tevékenyen hozzájárultak egyetemünk sikereihez.” – hangsúlyozta.  

A kar dékánja, dr. Pongrácz Attila megköszönte a díszdiplomások több évtizedes munkáját:

Noha napjainkban sok szó esik a társadalom folyamatos változásáról és új kihívásairól, a pedagógus szerepe ma mégis is ugyanaz, mint ötven, hatvan vagy akár száz éve: tudást és értéket átadni, nevelni, gondoskodni, iránytűt adni és saját élettel példát mutatni – mindezért mindig hálával tartozunk.

Az emlékdiplomás pedagógusok nevében Görözdi Attiláné Karácsony Anna Mária aranydiplomás tanítónő mondott beszédet, melyben visszaemlékezett az izgalommal teli tanévkezdésekre és az alma materben töltött évekre is. „A tanítói életutunk során sok kihívással néztünk szembe, de minden nehézséget elfeledtünk, mikor éreztük tanítványaink őszinte szeretetét és ragaszkodását. Mindig törekedtünk arra, hogy módszertani kultúránkat megújítsuk és folyamatosan fejlődjünk, hogy diákjaink elé naprakész tudással állhassunk. A tanulás iránti olthatatlan vágyunkat az alma matertől kaptuk útravalóul, akárcsak annak a felelősségét, hogy felkészültek legyünk minden tanítási órán” – mondta. 

A díszdiplomák átadását követően az ünnepélyen felléptek a Széchenyi István Egyetem Öveges Kálmán Gyakorló Általános Iskola diákjai, akiket az intézmény igazgatóhelyettese, Somosfalviné Fehér Gabriella készített fel.  (Forrás: SZE)

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
töltő

Kevés az e-töltő, pályázat segít eltüntetni a fehér foltokat

kvíz

MESTERKVÍZ LXXV.: Denevértől La Pazig

sport

Ma is dominál a Nemzetek Ligája

vw

Továbbra is lejtőn a Volkswagen

gyakorlat

Baleset az alagútban, szerencsére csak gyakorlat volt (VDEÓ, GALÉRIA)

hori

A kos előtt ma egy váratlan lehetőség adódhat

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.