Szigetköz fejlesztése kiemelt stáruszt igényel
2024. december 4. 08:00
A Győr-Moson-Sopron Vármegye Önkormányzata legutóbbi ülésen hozott erről döntést. Még 2023 őszén tárgyalták az „Insula Magna – Komplex Vízgazdálkodási és Fenntartható Fejlesztési Program Középtávú stratégia” előterjesztést. A stratégiai dokumentum megállapította: megfontolandó a Szigetköz kiemelt fejlesztési térségként való elismertetésének kezdeményezése.
A kiemelt fejlesztési térség és a Szigetköz Kiemelt Térségi Fejlesztési Tanács létrehozása a helyi közösségek és gazdaságuk fejlesztésére kedvező hatással lenne. A kiemelt térségi fejlesztési tanácsok működését a központi költségvetés támogatja, biztosítva ezáltal a forrásokat a szükséges fejlesztések és működési költségek fedezéséhez. Kiemelt térségi státusz esetén további támogatások is igényelhetők az érintett térségi prioritások megvalósítására. Ennek megfelelően első lépésben szükséges a térségi szereplők (főként önkormányzatok) támogató hozzájárulásának beszerzése, valamint a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztériummal egyeztetések lefolytatása a tanács létrehozási folyamatának elindításához.
Végül arról döntöttek, hogy a közgyűlés felhatalmazza elnökét, hogy a vármegyei önkormányzat nevében kezdeményezze a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztériumnál a Szigetköz kiemelt térséggé nyilvánítását, valamint a Szigetköz Kiemelt Térségi Fejlesztési Tanács létrehozását. Emellett mérje fel a szigetközi önkormányzatok között a tanács létrehozásának támogatottságát.
Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.
Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.
Támogatom
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.