Tartsa be ezeket, és könnyebben megbirkózik a járványokkal
2025. január 11. 15:00
Súlyos tünetek esetén első az orvosi segítség
A légúti fertőzések sokszor nagyon hasonló tüneteket produkálnak, így igazán csak mikrobiológiai laboratóriumban, PCR-vizsgálat során tudjuk teljes bizonyossággal megállapítani a fertőzés okozóját – mondta dr. Knausz Márta főorvos, a győri Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórház járványügyi igazgatóhelyettese. - Különösen gyermekeknél jellemző, hogy a fertőzés korai szakaszát hasmenés kíséri, így az ilyen tünetre a szülőknek fokozottan oda kell figyelniük.
A szakember hozzátette, hogy a súlyos légúti infekciók, mint a tüdőgyulladás, bronhitisz vagy akut légúti fertőzések esetén a megfelelő orvosi kezelés kulcsfontosságú. Ha olyan súlyos tüneteket észlelünk, mint magas láz, légszomj, mellkasi fájdalom haladéktalanul forduljunk orvoshoz. A fertőzésveszély megállítása, lokalizálása miatt ez elengedhetetlen, ahogyan az orvos utasításainak pontos betartása is.
Sok pihenés és folyamatos hidratálás
Biztosan ismerős a mondás: ki kell feküdni. Ez a légúti fertőzéses megbetegedésekre különösen igaz, testünknek időt, nyugalmat kell adni a fertőzés elleni harchoz. Igyunk sok folyadékot, hogy megakadályozzuk a dehidratációt és elősegítsük a váladék hígítását. A víz, a gyógyteák és a levesek egyaránt jó választások lehetnek.
Tartsuk tisztán a légutakat és könnyítsünk a légzésen
Az inhalátor készülék használata (gyógynövény kivonatokkal vagy Salvus vízzel) segíthet fellazítani a légutakban felhalmozódott váladékot. Ugyanilyen hasznosak lehetnek a tengervizes orrsprayk is, ám a gyerekek esetében csak az orvos által javasolt készítményt használjuk.
A légúti fertőzések gyakori kísérője lehet a köhögés, ilyenkor használjunk köhögéscsillapítókat vagy expektoránsokat (köptetőket), hogy a váladék könnyebben felszakadjon, eltávozzon. A borsmentaolaj vagy eukaliptuszolaj segíthet a légzés megkönnyítésében.
A légzőtorna, vagyis a tudatos légzés gyakorlása szintén nagyon hasznos lehet légúti megbetegedések esetén. Ez segít a légutak tágításában, a nyák eltávolításában, illetve csökkenti a légzési nehézségeket. A gyakorlatok végzéséhez segítséget nyújt az intézmény rövid videója.
Figyeljünk oda otthoni környezetünkre
Szobánkat tartsuk a megfelelő hőmérsékleten és párásítsunk, hogy elkerüljük a légutakat irritáló száraz levegőt. Kerüljük a dohányzást és más irritáló szagok belégzését, mivel ezek súlyosbíthatják a tüneteket.
Nagyszerű alkalom egy kis diétára
Fogyasszunk tápláló, de könnyen emészthető ételeket. A meleg levesek, a zöldségekben és gyümölcsökben gazdag étrend kiváló választás. Ezek gazdagok vitaminokban (különösen a C-vitaminban) és antioxidánsokban, amelyek segíthetik a gyógyulást. Ezen felül figyeljünk oda a fehérjepótlásra is.
Tegyünk meg mindent a megelőzésért!
Senki sem szeret beteg lenni, és egy kis odafigyeléssel el is kerülhetjük a fertőzést. A rendszeres kézmosás és a fertőzött emberektől való távolságtartás segíthet a fertőzések elkerülésében.
-vA távolságtartás egyik alapvető feltétele a maszkhasználat – jegyezte meg dr. Knausz Márta. – Akár egészségesek, akár fertőzöttek vagyunk, a boltban például elengedhetetlen kellék legyen a maszk. Különösen fontos, hogy légúti fertőzés tüneteivel ne látogassunk hozzátartozót a kórházban! Ha otthonunkban beteg van, ott is erősen ajánlott a maszk.
Többször és alaposabban mossunk kezet!
Fontos, hogy legalább 20 másodpercig tartson egy alapos kézmosás. Erre van egy jó trükk: énekeljük el kétszer egymás tán a "Boldog szülinapot" dalocskát, így biztosan elegendő ideig tart a kéztisztítás.
A védőoltás komoly segítség lehet
A légúti fertőzések elleni védőoltások a fertőzés mellett a súlyos tünetek kialakulását is megelőzheti – magyarázta a járványügyi szakember. – A fertőzésveszély elején járunk, így az oltást már nagyon is érdemes felvenni. Különösen ajánlott ez például a terhes kismamák részére.
Figyeljük oda magunkra, de másokra is!
A légúti fertőzések különösen veszélyesek lehetnek az idős korúakra, a gyermekekre és a legyengült immunrendszerűekre. Ha környezetünkben van ilyen, fokozottan ügyeljünk a fertőzés elkerülésére és a gyors orvosi segítség meglétére.
A Petz-kórház korlátozásit itt találja.
Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.
Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.
Támogatom
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.