2023. június 5. 14:00
Nyúl | Csaknem 20 év után nyugdíjba megy idén a nyúli jegyző, keresik az utódját. Takács Lajos 2004 óta látta el a teendőket a településen.
2023. június 5. 13:00
Ikrény | A későbarokk ikrényi Lamberg-Merán kastályt 2010-ben a helyi önkormányzat visszavásárolta egy mezőgazdasági cégtől: arra készültek, hogy helyrehozzák, és ez majd fellendíti az idegenforgalmat Ikrényben. Forrást azonban nem találtak rá, így a kastély jó ideje újra eladó volt. Legutóbb 30 millióra tartották, most egy magáncégnek végül 13 millió forintért adták el. Három jelentkező volt, s ők kínálták a legtöbbet...
2023. június 5. 12:00
Balaton | A rendőrök június első hétvégéjén 4 esetben 9 embert mentettek ki a tóból. Mutatjuk, kik kerültek bajba.
2023. június 5. 10:00
Győr-Moson-Sopron | A Győr-Moson-Sopron Vármegyei rendőrök az elmúlt hétvégén 5 személyi sérüléssel járó, és 15 anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek. Egy 81, egy 73 és egy 67 éves nyugdíjas is megsérült három különböző ütközésben.
2023. június 4. 18:00
Nagyszentjános | Szombaton letették egy új bölcsőde alapkövét Nagyszentjánoson. A közel 300 milliós fejlesztésre pályázati forrást nyertek, ám kiderült, hogy a legolcsóbb - nyertes - ajánlat is meghaladja a rendelkezésre álló keretet. Lassan sínre kerül a beruházás.
2023. június 4. 16:00
Győr | 2023-ban a kompetenciamérések, a matek-, magyar-, történelem- és nyelvi érettségik, valamint a felvételi eredmények alapján ez Magyarország top tíz legjobb alapítványi, vagy magániskolájának listáját is közzé tették.
2023. június 4. 15:00
Győr | Rengetegszer kérték, még fizettek is volna érte, de mindig nemet mondtam. Túl sok munkám van benne - ha esetleg valami történne a kocsival, drága is az alkatrész, sokat is kell rá várni. Most mégis megtört a jég - mondta új videójában a győri Varga Zsolt, a legendás sorozat, a Knight Rider csodaautója, K.I.T.T. hasonmásának tulajdonosa.
2023. június 4. 12:00
Pér | A Magyar Közlönyben jelent meg a kormányhatározat, mely szerint a Pécs–Pogány Repülőtér, a Győr–Pér Repülőtér, a Hévíz–Balaton Nemzetközi Repülőtér, a Békéscsaba Repülőtér, valamint a Debrecen Nemzetközi Repülőtér fejlesztése nemzetstratégiai cél. Mit jelent ez?
2023. június 3. 19:00
Vámosszabadi | Szombaton délelőtt két kisgyerekével ment ki olvasónk a vámosszabadi Szedd magad eperföldre: miután megtöltötték a kosaraikat, 40 percet álltak sorban, majd jött a felmentő sereg, az apa, aki felváltotta őket a fizetésre váró, kígyózó tömegben. Ő még két órát várt, mire sorra került...
2023. június 3. 16:00
Balaton | A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata (VMSZ) három új állványt helyezett ki balatoni strandokon és egy kikötőben, ahonnan a gyerekek ingyenesen vehetnek kölcsön mentőmellényeket a strandoláshoz.
2023. június 3. 15:00
Abda | Abda több mint 56 millió forint támogatást nyert a helyi piac, vagyis az agóra kivitelezsésére. A mai átadáson a polgármester elmondta: valódi, helyi igényekhez igazodik, piac és közösségi színtér is egyben, a község új társadalmi és kereskedelmi központja.
2023. június 3. 11:30
Győr | Ha felhalmozódott a lom az otthonában, ma szabaduljon meg tőle viszonylag egyszerűen.
2023. június 3. 11:00
Győr | Közösségi forrásból végeztek talajvíz-vizsgálatot a győr-győrszentiváni civilek. A független, akkreditált szakértők magas lítiumértéket és magzatkárosító anyagot mértek a márciusi vizsgálat során, amelynek kiértékelése most készült el. Az eredmények aktuális állapotot tükröznek, a szakértők javasolják a talajvíz monitorozását az egészségügyi és környezeti kockázatok miatt.
2023. június 3. 08:00
Győr | A Győri Járási Egészségfejlesztési Iroda 21 napos leszokási kihívással szólította meg a dohányosokat. Magyarországon a 18-64 évesek körében 29 %-os a dohányosok aránya. Nekik 40-45 éves kortól 10 év potenciális életév veszteséggel kell szembenézniük. Az összes megbetegedés negyede a dohányzással hozható összefüggésbe, azonban a közvélemény főként a légzőszervi megbetegedéseket tartja a dohányfüggőség következtében kialakuló egészségkárosító következménynek.
2023. június 2. 19:00
Jánossomorja | Valamivel több, mint egy éve készült el a zöld buszmegálló Jánossomorján a Vasút utcában. A beültetéskor kíváncsian vártuk, hogy a négy japán lonc csemete milyenre növi majd ki magát. Néhány ág kipusztult ugyan belőle, de a sok új hajtás teljesen eltakarja őket - közölte a Zöld Jánossomorja közösség.
Legfrissebb
- 4 hónapja KVÍZ: Ki született Mikszáthfalván?
- 4 hónapja Egy bolgár kamionos mágnessel manipulálta a pihenőidőt
- 4 hónapja Eldől a Ferencváros sorsa
- 4 hónapja Polgármesteri vétó a pluszpénzek ellen
- 4 hónapja Megszerezhető az autópálya mellett kivágott fa
- 4 hónapja Az oroszlánt egy régi ismerőse keresheti meg váratlanul
- 4 hónapja Sorsoltak a magyar kupában
- 4 hónapja Árzuhanás a benzinkutakon
Legolvasottabb
- 24 óra
- 3 nap
- 1 hét
