2023. november 4. 11:00
Győr-Moson-Sopron | Az időjárás, a lehalászásnál a fajok aránya, a lerakodás körülményei, a szállítóautók esetleges megsüllyedése – ezek mind szerepet játszanak egy-egy haltelepítésnél.
2023. szeptember 26. 13:00
Dör, Nagycenk | Egy döri és egy nagycenki pecás bronzérmes lett az Országos Harcsafogó Bajnokság második fordulójában. Talabér Roland élete halát fogta, egy 41 kilogrammos példányt. Termeczky Kálmán felkészülten vitte barátját a versenyre: azt mondja, ő a Rábcán horgászik, nem túlzás, hogy ez az élete, a Rábca pedig maga a csoda.
2023. augusztus 3. 15:00
Győr | Az épülő jachtkikötő jelentősen korlátozza, szinte ellehetetleníti a halgazdálkodást – ezt állítja a jogtulajdonos Győr-Gyárvárosi és Elektromos Sporthorgász Egyesület. Szerintük közvetetten a magyar állam érdekeit sérti az Iparcsatorna öblében lévő beruházás. Ez a rész halbölcső, kiváló ívóhely, de a parti növényzet tönkretételével, lekövezésével, a partélek kiegyenesítésével ezt tönkre tehetik – jelezték több szervnél a megyei horgász szövetséggel közösen. Az országos horgász elnök is mellettük áll, észszerű kompromisszumot kérnek a beruházótól.
2023. július 29. 17:00
Győr | Borkai Zsolt neve mostanában amiatt került előtérbe, mert bejelentette, indulni szándékozik a győri polgármesteri székért jövőre az önkormányzati választásokon. Most viszont nem egy kampányfogással rukkolt elő.
2023. május 31. 08:00
Franciaország | A veterán, a masters és a mozgáskorlátozott magyar horgászválogatott is világbajnok lett Franciaországban: Erdei Attila egyéni ezüstérmes, Timár Gábor pedig egyéni világbajnok, akárcsak csapatban a halászi Pausits Imre.
2023. január 11. 09:00
Győr-Moson-Sopron | A megyei horgász szövetség ügyvezető elnökével, Ivancsóné Dr. Horváth Zsuzsannával készített interjú első részében szó volt az emelkedő halbeszerzési árakról, a változó horgászrendi szabályokról, bojlisokról, haltelepítésekről. A második etapban arról kérdeztük, mi lesz az elkorhadt, névtábla nélküli csónakokkal a Mosoni-Duna holtág kikötőinél, s beszél arról is, hogy akinek nincs jegye, az nem, mint horgász követi el a szabálytalanságot, mert ő nem tekinthető horgásznak.
2022. október 19. 19:30
Magyarország | Amerikai pettyes harcsát fogott egy férfi Szekszárd és Paks között, Tolnához közel, a Duna egyik holtágán. Nem tudni, miként került oda, de invazív faj (kiszorítja az őshonos fajokat), senki ne dobja vissza a vízbe - hívták fel a figyelmet a szakemberek.
2022. október 19. 19:00
Magyarország | A Magyar Országos Horgász Szövetség a következendő években is megőrizné a szolgáltatások színvonalát és megvédené a ragadozó madaraktól a halakat. Az elnök említette az aszálykárt, az energiaárak, az üzemanyag és a munkabérek emelkedését: mindezekből fakadóan biztos, hogy lesz jövőre jegyáremelés - mondta.
2022. augusztus 15. 08:30
Vének | A nemrégiben megépült Mosoni-Duna torkolati műtárgynál a két sólya közötti szakaszon mindkét oldalon a partról, valamint csónakból horgászni és halászni tilos.
2022. augusztus 12. 09:00
Ásványráró | A Szigetköz Horgász Egyesület augusztus 21-én vasárnap rendezi meg a XLIV Sinkó Lajos emlék horgászversenyt Ásványrárón az Árvai-zárás és környékén. Nevezési díj nincs.
2022. július 20. 14:00
Győr-Moson-Sopron | A Sporthorgász Egyesületek Győr-Moson-Sopron megyei Szövetsége 54 ezer (!) darab compóivadékot telepített július 15-én kezelt vizeibe.
2022. július 6. 12:00
Dunaföldvár | Nyolcvanhárom kilogrammos harcsát fogott pergetve Dunaföldvár közelében a Dunában Nikl Béla. Két órán keresztül fárasztotta. A 220 centiméteres óriást féltucat ember tudta csak kihúzni a vízből.
2022. június 24. 15:00
Kapitális hal akadt egy párkányi férfi horgára. Van remény a megyei horgászoknak is, hogy ilyen példányokat lehet fogni a Duna itteni szakaszán is.
2022. június 9. 12:00
Győr-Moson-Sopron | Miniszteri elismerő oklevelet kapott a minap a megyei horgász szövetség - többek közt a kezelésében lévő élőhelyek védelméért.
2022. április 18. 19:00
Győr-Moson-Sopron | A Sporthorgász Egyesületek Győr-Moson-Sopron megyei Szövetsége még húsvét előtt haltelepítéssel „kedveskedett” a horgászoknak, hogy az ünnepi pihenőidőben is jusson elég kifogni való.
Oldalszámozás
Legfrissebb
- 1 másodperce Jó választás lehet a kiva
- 1 órája Világelső a Soproni Egyetem e-hulladék kezelési módszere
- 2 órája Télen is kerékpárral vagy rollerrel
- 3 órája Nézze élőben, kiket kap a magyar válogatott az EB-n!
- 4 órája Az ikreknek ez a nap ideális a kapcsolatok elmélyítésére
- 5 órája Jókai parkolóház: csak bérlettel
- 19 órája A SZÉP-kártya szolgálja ismét a turizmust!
- 19 órája Hét év a halálos baleset okozójának
Legolvasottabb
- 24 óra
- 3 nap
- 1 hét
- Eső, havaseső, havazás jöhet
- ZalaZone: a legfejlettebb technológiákat kutatják
- A bikák számára fontos lehet a személyes kapcsolatok erősítése
- Harminc energiaitallal a fejében halálra szurkálta kolléganőjét
- A harmadik negyedévben már nőtt a gazdaság
- Így csináljunk helyet a frigóban
- KVÍZ: Mit vitt magával Szása?
- Lefülelték a banki csalót
- KVÍZ: Édes anyanyelvünk
- Ezzel a masinával még sok dolgunk lesz
- A kosoknak ma érdemes figyelniük az apró részletekre
- Kilenc év a kábítószer-kereskedőnek
- Egyre drágább cikkeket hamisítanak
- Játékosan tanítják a gyerekeket a biztonságos közlekedésre
- Real Madrid-Napoli a BL-ben és pályán a Pick-Szeged is
- A KSH frissítette az Ingatlanadattárat
- KVÍZ: Édes anyanyelvünk
- Győr a legvirágosabb nagyvárosunk
- Harminc éves a Magyar Műhely
- A rák a személyes fejlődésére összpontosítson ma
- Kapaszkodjon meg: elsőfokú riasztás erős szél miatt!
- Népszerűek a hallgatói kvízestek
- A rendőrség csak kéri, de érdemes megfogadni
- MESTERKVÍZ XXXI. – Most légy okos!