Helyi hírek

Kizöldítik még a villamospályákat is

Bécs | Az osztrák fővárosban minden szempontból a villamospályák kizöldítésére törekednek. A Simmeringer Hauptstraßén most fű helyett varjúhájfélékkel kísérleteznek a pályazöldítésnél, a Landstraßer Gürtelen pedig minimalizálják az építési terület szén-dioxid kibocsátását. Ami beválik, abból a jövőben sztenderd lesz a sínfelújításoknál.
Új Szó Nálunk

2022. augusztus 28. 10:30

bécsi villamos
Füvesített villamospálya a Sonnwendviertelnél. Minden négyzetcentiméter fontos.  - © Wiener Linien / Manfred Helmer

„Minden villamospálya-felújításnál és új pályák építésénél megvizsgáljuk, hogy alkalmas-e a helyszín füvesített villamospálya létrehozására. Bécsben már nyolc kilométernyi füvesített pályaszakasz van, de folyamatosan növelni szeretnénk az arányukat” – mondta Günter Steinbauer a bécsi közlekedési vállalat, a Wiener Linien ügyvezetője annak kapcsán, hogy a cég több klímabarát megoldást is tesztel a pályafelújítások során. 

A Landstraßer Gürtelen olyan megoldásokkal kísérleteznek, amelyekkel az építkezések során jobban megfelelhetnek a fenntarthatósági szempontoknak és minimalizálhatják a szén-dioxid-kibocsátást. Így például az építési területen elektromos meghajtású munkagépekkel dolgoznak és ahol műszakilag lehetséges, újrahasznosított betont használnak. A felhasznált áram pedig száz százalékban megújuló energiaforrásokból származik. A cél, hogy a jövőben még egy lépéssel továbblépjenek és az építkezéshez szükséges energiát a helyszínen állítsák elő. 

A másik kísérleti szakasz a Simmeringer Hauptstraßén van, ahol a villamospálya bezöldítésénél fű helyett varjúhájfélékkel próbálkoznak, méghozzá kétféle módszerrel. Az egyik esetben levéldugványokat szórnak ki, a másik kísérleti területen pedig a gyeptéglához hasonló, előnevelt elemekkel rakják ki a két sín közti részt. A varjúhájfélék előnye a füvesített villamospályákkal szemben, hogy jobban ellenállnak a különböző környezeti behatásoknak és nem igényelnek locsolást. A közúti forgalmat és a taposást természetesen ezek a növények sem bírják, így csak olyan területeken alkalmazzák a megoldást, ahol nincsenek intenzív használatnak kitéve. Azt azonban ki szeretnék próbálni, hogy az alkalmankénti használatot – például mentők, tűzoltók – kibírják-e, ha gyeprács közé ültetik őket. A különböző megoldásokat 2023 végéig vizsgálják és értékelik. Amennyiben a varjúhájfélék beváltják a hozzájuk fűzött reményeket, 2024-től ezeket használnák. 

Az osztrák fővárosban jelenleg 172 kilométernyi villamospálya van, a bécsi villamosok tavaly 23,3 millió kilométert tettek meg. Idén összesen 30 helyszínen kilenc kilométernyi sínpálya újul meg Bécsben 37 millió euróból. A pályafelújításokon ötszáz ember dolgozik. 

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
sport

A győriek ma a Honvédnak szurkolnak

sport

A fiatalok szerint fontos a sportolás, mégis kevesen mozognak

kvíz idegen

KVÍZ: Delíriumban randalírozott

hori

A mérleg családi kötelékei erősödnek

pénz

Ez nem talált pénz, hanem lopott

lehűlés

Hidegfront hoz esőt és lehűlést

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.