Magyarország | A parlamenti választással egyidőben megtartott referendumon (amit a kormány gyermekvédelminek nevezett) a választópolgároknak csupán 44 százaléka adott le érvényes szavazatot. Mivel az érvényességhez 50 százalék feletti szavazat kell, a referendum érvénytelen lett.
Hegyeshalom | Az ukrán háború viszontagságai elől menekülők március 11-től a Hegyeshalmi határátkelőnél - ideiglenes jelleggel - a kamionok részére fenntartott utat vehették igénybe, azonban ez a lehetőség a mai nappal megszűnt.
Magyarország | A kormányzó Fidesz-KDNP pártszövetség ismét döntő fölénnyel nyerte a választást. A listákra leadott szavaztok több, mint felét besöpörte, az egyéni választókerületeknél pedig a budapestiek és két vidéki körzet kivételével mindent vitt. Ekkora fölényre nagyon kevesek számítottak.
Magyarország | Este fél hétig a választópolgárok 67,80 százaléka ment el szavazni. Négy éve ennél kicsit magasabb volt a részvételi arány (68,13 százalék) ugyanebben az időben. A közvélemény-kutatók nem tartották kizártnak a nyolcvan százalékhoz közeli részvételt, ez úgy tűnik, nem lesz meg. De közel a rekord.
Magyarország | Este 7 órakor bezártak a választási helyiségek. A szavazókörökben megkezdődött a voksok összeszámolása, az adatok továbbítása és azok összegzése. Az első részeredmények megérkezése után folyamatosan teszik közzé az újabb számokat. Az országos és a Győr-Moson-Sopron megyei adatokról itt tudósítunk, percről percre.
Iván | Ivánban a roma kisebbségi önkormányzat vezetője visszatért a szavazóhelyiségbe az emberekkel, megmutatta, kire szavazzanak – számolt be Pollreisz Balázs, az MSZP Győr-Moson-Sopron megyei elnöke.
Magyarország | A 17 órás adatok szerint az országgyűlési választáson 4 840 928-an adták le a voksukat, míg a népszavazáson 4 787 527-en. Részvételi arányokban ez 62,92 százalék, illetve 62,23 százalékot jelent. A különbség 53 401 - ennyivel kevesebben vettek részt eddig a népszavazáson
Magyarország | Délután öt óráig a választópolgárok 62,92 százaléka ment el szavazni. Négy éve ennél kicsit magasabb volt a részvételi arány (63,28 százalék) ugyanebben az időben. Közelítünk a rekordhoz. Volt olyan győri választókör, ahol nyolcvan százalék körüli részvételről beszéltek már.
Bár a második félidő elején vezetett, 3-2-re kikapott Kecskeméten az ETO az NB II mai fordulójában. A mérkőzésen az egykori ETO-játékos, Tóth Dávid is betalált.
Magyarország | Az országgyűlési választás komoly szervezést igényel. Számos olyan problémát is meg kell oldani, amelyre a „normál üzemmenet” esetén nincs szükség. Ilyenek közül szedtünk össze néhányat.