Ugrás a tartalomra
Keresés
vízügy

A víz az életük, munkájukat díjazták

Győr-Moson-Sopron | Az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság működési területén a Magyar Hidrológiai Társaságnak több területi szervezete is van: a győri, a soproni, a mosonmagyaróvári és a Komárom-Esztergom vármegyei. Az igazgatóság szakemberei aktívan vesznek részt területi szervezetek és a szakosztályok munkájában. Ezt tükrözi az MHT közgyűlésen idén megítélt alábbi díjazottak listája is, hiszen az igazgatóság jelenlegi és korábbi munkatársai közül többen is elismerésben részesültek, egyebek mellett az Észak-Dunántúlon végzett munkájuk elismeréseként Mutatjuk, kik ők.

kislány bőrönddel

Online szállásfoglalás: akciókra, előleg nélküli foglalásra és SZÉP-kártyás fizetési lehetőségre vágyunk

Magyarország | A hazai piacon meghatározó pozíciójú Szallas.hu adatai alapján idén az akciós, előleg nélküli foglalásokat keresik a magyarok, és fontos számukra a SZÉP-kártyás fizetési lehetőség is. Friss felmérésük szerint a vendégek elsősorban online szállásközvetítőn foglalják le szállásukat. A szállásfoglaló portál és a BLS-CEE ügyvédi iroda szakértői ezúttal abban segítenek, mire érdemes figyelni a megfelelő szállás kiválasztásakor

benzin

Olcsóbb lesz az üzemanyag

Magyarország | Kevesebbet kell fizetni péntektől a benzinért és a gázolajért is.

egyetem

Ismét világranglistán a győri egyetem

Győr | Közzétette az idei felsőoktatási rangsorát a Quacquarelli Symonds (QS). A listába több magyar egyetem – köztük a győri ismételten – és a mára bécsi székhelyű CEU is felkerült.

sport

KVÍZ: Úsznak, futnak vagy eveznek?

Sportoljunk! Milyen sportágban léteznek a klasszikus számokban ezek a távok? Ki is lehet találni.

video

Ismét egy VIDEÓ egy satufékezős sofőrről

Győr közelében készült ez a felvétel erről a satufékezős sofőrről, aki miatt majdnem baleset történt az M1-esen. A videót a Budapesti Autósok egyik olvasója töltötte fel.

kórház

Az osztrákok bezzeg kórházat építenek stadion helyett

Ausztria | Az osztrákok bezzeg nem tudják, mi kell a népnek. Kórházat építenek stadionok helyett. Ezeket a képeket a burgenlandi Felsőőr (Oberwart) vadonatúj kórházának az építkezésén készítette egy ott dolgozó honfitársunk - írja Hadházy Ákos független parlamenti képviselő Facebook-oldalán.

kéményseprés

Érdemesebb nyáron hívni a kéményseprőt

Magyarország | Éppen hét éve vette át a kéményseprést a katasztrófavédelem, a lakosság számára ingyenessé vált ez a közszolgáltatás, összességében pedig 3,4 millió kémény ellenőrzési és tisztítási feladatait látják el. Nyáron gyorsabb az ügyintézés, rövidebb a várakozási idő, a nyári szabadságok miatt pedig könnyebb megfelelő időpontot találni a kéményseprők fogadására is. Tavaly a három nyári hónap alatt alig 4500-an foglaltak időpontot az ingyenes kéményellenőrzésre.

Vaega

Még egy hónapig miniszter Varga Judit, megvan az utód FRISSÍTÉS

Magyarország | Lemond miniszteri posztjáról az igazságügyi tárca vezetője. Ezt a Magyar Nemzet interjújában jelentette be.

zaj

Kritikus állapot a szigetközi út győrzámolyi szakaszán?

Győrzámoly | Megtörtént a zaj- és rezgésmérés a községben. A hivatalos eredmény még nem készült el, de a számok alapján, előzetes tájékoztatás szerint, kritikus állapot alakult ki a 1401-es út ezen szakaszán - hangzott el a másjus győrzámolyi testületi ülésen.