Helyi hírek

A víz az életük, munkájukat díjazták

Győr-Moson-Sopron | Az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság működési területén a Magyar Hidrológiai Társaságnak több területi szervezete is van: a győri, a soproni, a mosonmagyaróvári és a Komárom-Esztergom vármegyei. Az igazgatóság szakemberei aktívan vesznek részt területi szervezetek és a szakosztályok munkájában. Ezt tükrözi az MHT közgyűlésen idén megítélt alábbi díjazottak listája is, hiszen az igazgatóság jelenlegi és korábbi munkatársai közül többen is elismerésben részesültek, egyebek mellett az Észak-Dunántúlon végzett munkájuk elismeréseként Mutatjuk, kik ők.
Új Szó Nálunk

2023. június 28. 20:00

vízügy
Láng István az egyik elismert szakember. Fotó: OVF

LÁNG ISTVÁN - Kvassay Jenő díjat kapott:

1989 és 2005 között igazgatóságunk munkatársa volt különböző munkakörökben. 2007 és 2011 között a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Vízkárelhárítási Főosztályát vezette. 2011 és 2018 között az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgató helyetteseként dolgozott, 2018 óta pedig annak főigazgatója. 1998-tól tagja a Magyar Hidrológiai Társaságnak.

JAKUS GYÖRGY - Kvassay Jenő díjat kapott:

Pályáját a Rába mellett kezdte, majd szigetközi szakaszmérnök lett, ezt követően közel két évtizeden át volt igazgatóságunk főmérnöke, ill. igazgatója. Az Országos Vízügyi Főigazgatóságon is vezető pozíciókat töltött be. AZ MHT-nak 1975 óta tagja.

LÁNG MERCÉDESZ MÁRTA - Pro Aqua Emlékérem kitüntetésben részesült:

A Mosonmagyaróvári Területi Szervezet aktív tagja, rendszeresen tart előadásokat a helyi szervezetben. Igazgatóságunknál összesen 18 évig dolgozott. Fizikai modellkísérletekkel 1994. óta foglalkozik, kezdetben Nicken, majd Dunaszigeten. Eddig közel 120 modellt épített és elemzett. Szinte valamennyi hazai folyónk szakaszait modellezte. Részt vett a Szigetköz rehabilitációjában is.

KERTÉSZ JÓZSEF - Pro Aqua Emlékérem kitüntetésben részesült:

Ő a Szigetköz embere. Igazgatóságunk Szigetközi Szakaszmérnökségén kezdett munkavezetőként, majd építésvezetőként folytatta munkáját. Részt vett a Dunakiliti-duzzasztó és a tározó töltésének építési munkáiban. 22 évig volt a Szigetközi Szakaszmérnökség vezetője. A Duna 1992. évi elterelését követő rehabilitációs munkákban döntő szerepet vállalt. Munkásságának köszönhetően alakult ki a szigetközi hullámtér és a mentett oldal korszerű szemléletű, természetes vízjárást követő vízpótló rendszere. Elhivatott munkájában mindig a szigetközi emberek életének jobbítását tartotta a legfontosabbnak.

KISS NORBERT - Pro Aqua Emlékérem kitüntetésben részesült:

Igazgatóságunk hansági szakaszmérnöke, a Soproni Területi szervezet vezetőségének tagja. Közel 25 éves vízügyi pályafutása alatt számos szakterületen szerzett tapasztalatokat, körültekintően alapos munkavégzés jellemezte minden munkakörében. A Társaságban és a vízgazdálkodásban kifejtett kiemelkedő szakmai munkája. Aktívan részt vesz a Soproni Területi Szervezet munkájában, gyakran vállalja előadások megtartását.

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Golgota

A forradalom lángja sosem aludt ki

szemét

Szemét egy ügy a pihenőben (VIDEÓ)

kvíz

KVÍZ: Írja le helyesen, magyarul!

sport

Komoly BL-forduló Barcelona-Bayern München meccsel

játék

Játék a karácsonyfa alá a NAV-tól?

dísz

Már készül az adventi világítás

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.