Ugrás a tartalomra
Keresés
vonat

A viharos szél több helyen megakasztja a vonatforgalmat

Magyarország | Vasárnap reggeltől Zirc és Bakonyszentlászló között fakidőlés miatt állt a forgalom, a Győr-Veszprém vonalon még mindig jelentősen hosszabb eljutási időre kell számítani.

labdarúgás

Vébé szubjektíven: Karnyújtásnyira a 2018-as döntő visszavágója

Katar | Kollégám a horvátok unalmas játéka és elődöntőbe jutása kapcsán fanyalgott tegnap, majd ugyanaznap Marokkó hasonló produkcióval került a négybe. Jelzem, a két legszervezetebb gárdában minőségi játékosok (értsd világklasszis vagy majdnem világklasszis) is szerepelnek. Megtalálták a siker receptjét: a területek leszűkítésével, kevés kockázatvállalással, minimális hibával és egymás kisegítésével bárkit legyőzhetnek. Bennünket érdekelne, ha ezzel a recepttel, de nem túl látványos játékkal a magyar válogatott elődöntős lenne (vagy egyáltalán kijutna a vébére)?

police

Elütöttek egy gyalogost, a helyszínen meghalt

Kimle | Halálos baleset történt szombat este 9 óra körül Kimlénél.

film

KVÍZ: Híres mondatok magyar filmekből

A nagy filmek egyik jellemzője, hogy van bennük egy-egy emlékezetes mondat. Ilyeneket gyűjtöttük csokorba. Melyik magyar filmből idézünk?

GYSEV, vonat

Könnyebben vonatozhatunk például Győr és Sopron között

Győr-Moson-Sopron megye | Az esti órákban Győr és Sopron, míg reggel Szombathely és Celldömölk között javulnak a vonatos eljutási lehetőségek. Vasárnaptól három új személyvonatot is indít a GYSEV Zrt. Az új járatok a december 11-étől életbe lépő, 2022–2023-as menetrend alapján közlekednek.

karifa

Karácsony a kórházban, a beteg gyerekeknek is jutott szép fenyőfa (GALÉRIA )

Győr | Karácsonyfát szerettek volna azok a kisgyerekek, akik az advent vagy akár a karácsony idejét kénytelenek a kórházban tölteni, ezért egy szép feldíszített fenyőt állítottak számukra a Petz-kórház udvarára. A szép ajándékot a győrszentiváni tűzoltóktól kapták.

virtuózok zsűri

Tehetségek sorsáról döntenek

Közép-Európa | Kialakult a Virtuózok V4+ nemzetközi döntős mezőnye. Két héten át a döntőbe jutásért párbajoztak a Virtuózok V4+ Szlovénia tehetségei, most azonban kiderült, hogy kik azok a versenyzők, akik a szuperzsűri, Maestro Plácido Domingo előtt is megmutathatják magukat.

halak napja

Halak napja és halak éjszakája a Dunában

A Duna sekélyebb partjainál élő halak élőhelyhasználatát vizsgálták meg az ELKH Ökológiai Kutatóközpont (ÖK) szakemberei. Kevesen tudják, de a halak nemcsak az életkoruknak megfelelően, hanem évszakok és napszakok szerint is megváltoztatják az élőhelyüket.

ETO

Újabb nagy csata vár a tartalékos Audi ETO-ra

Bukarest | A Győri Audi ETO KC ismét megmérkőzik a Rapig Bucuresti-vel a BL-ben. A múltheti találkozó alapján is megjósolható, nem lesz könnyű meccs.

advent

Ezt láttuk a pozsonyi adventi vásárban (FOTÓGALÉRIA)

Pozsony | Délelőtt 10-kor nyitnak a vásározók a pozsonyi adventi forgatagban, hétközben is szép számmal érkeznek a vendégek, hétvégén viszont elmondható, hogy rengetegen látogatnak ki forralt borozni, enni valamit vagy a színpadi programok okán. A találkozások helye most a szlovák főváros ünnepi vására.