Haza és nagyvilág

800 forintos benzinár közeleg(?)

Magyarország | Az év második felében jelentősen nőhet az üzemanyagok ára, egy elemző szerint nagyrészt Kínán múlhat, hogy a benzin és dízel ára egekbe szökik-e az év második felében.
Új Szó Nálunk

2023. január 7. 17:00

benzin
Fotó: shutterstock

Ha a világpiaci folyamatok a várakozások szerint alakulnak, a magyar kutakon megjelenhet a 800 forint fölötti literenként árazás mind a benzin, mind a dízel esetén – nyilatkozta Pletser Tamás, az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője a Világgazdaságnak. A kínai gazdaság 2023 második felére lábalhat ki az éppen berobbant Covid-járvány okozta gödörből. Nem szimpla kilábalást jósolnak, hanem éles visszapattanást. Ha ez ténylegesen bekövetkezik, azt körülbelül úgy kell elképzelni, mint amikor egy utasszállító repülőgépen felszálláskor a gázkart ütközésig tolja a kapitány. 

Kína a világ legnagyobb energiaimportőre, ha kinyit, egyszerűen felszippantja a nyersanyag-kapacitásokat. Csak olajból napi 11-12 millió hordót hoz be, kőszénből pedig évi 300 millió tonnát. Mindez tehát olyan keresletet generál, amely a csillagos égig löki fel az árakat, a száz dollár feletti olajár bőven benne van a pakliban. 

Alapvetően a nyersanyag oldalán mutatkozó kockázat miatt kell számolni azzal a forgatókönnyvel, hogy középtávon nagyságrendekkel drágulhat a tankolás itthon is. De vannak más tényezők is, erről bővebben a cikkben olvashat.  

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
benzin

Keddtől ismét drágább a tankolás

sport

Egy nap friss foci nélkül

kvíz

KVÍZ: Könnyű, mint az ólommadár

tűz

Idén eddig 482 tűzoltóautót riasztottak lakástűzhöz

cigi

Tizenkétezer karton cigi a konvojban (VIDEÓ)

útfelújítás

Itt figyeljen fokozottan, lezárások lesznek

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.