Haza és nagyvilág

A gazdaság lassulását fél-egy évvel követi le a munkanélküliség

Magyarország | Egyenlőre nem drámai a helyzet a munkaerőpiacon, nincs jele, hogy egyik hónapról a másikra tízezrek veszítenék el az állásukat, ugyanakkor egy lassú lemorzsolódás már egyértelműen látszik. Alkalmazkodnak a vállalatok a csökkenő kereslethez és az emelkedő költségekhez.
Új Szó Nálunk

2022. december 1. 08:00

munka, munkás, egyensúly
Tavasz óta trendszerűen kúszik fel a hazai munkanélküliségi ráta, miközben csökken a foglalkoztatottság. Nehéz a változó körülmények között egyensúlyba hozni a munkaerőpiacot. - Pixabay

Tavasz óta trendszerűen kúszik fel a hazai munkanélküliségi ráta, miközben csökken a foglalkoztatottság, a helyzet azonban nem válságos - írja a HR-portal. Októberre technikai recessziót jósoltak az elemzők, ám az őszi hónapban még csökkent is az állástalanok aránya. Jövőre nehezebb lesz, de a 2008-as válsághoz hasonló helyzetre szinte biztosan nem kell számítani - mondják a szakértők.

Nem olyan drasztikus a helyzet, hogy egyik hónapról a másikra tíz-százezrek veszítenék el az állásukat, de egy finom, lassú lemorzsolódás már egyértelműen látszik - nyilatkozta a VG-nek Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője. Véleménye szerint  ez a válság nem a munkaerőpiac válsága lesz, ugyanakkor nem ússzuk meg elbocsátások nélkül.

Tavasz óta trendszerűen kúszik fel a hazai munkanélküliségi ráta, miközben csökken a foglalkoztatottság. Az elemző úgy látja, egy klasszikus válságról beszélhetünk, amikor a szigorú monetáris és a politika hatására szépen lassan alkalmazkodnak a vállalatok a csökkenő kereslethez és az emelkedő költségekhez, a gazdaság lassulását pedig fél-egy évvel követi le a munkanélküliség.

Mészáros Melinda, a Liga Szakszervezetek elnöke azt tapasztalja, hogy a harmadik negyedévben is nagyobb volt a felvevő igénye a munkaerőpiacnak, mint a leépítések, ugyanakkor jövő évre már várunk létszámcsökkentést és gyárbezárást is. Az Új Szó Nálunk is megírta, hogy csoportos létszámleépítést jelentett be például a fertődi VELUX, elbocsátások voltak a Roto Elzett Certa lövői és a DOM-Elzett soproni üzemében is. 

Ezzel együtt nagyobb mértékű elbocsátásokra nem számítanak a szakemberek, akik szerint inkább a munkaerőhiány fog egyre inkább enyhülni. A turizmus és vendéglátás területe az, hol biztosan szükség lesz munkahelyvédelmi bértámogatási programra, ahogy a Covid idején is. Az építőiparban a téli időszak miatt már volt egy létszámcsökkentés, ami főként az alulképzetteket érintette, kérdés, hogy ők tavasszal újra munkába állhatnak-e. 

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
pad thai

Mit főzzek? Pad thait!

repce

A hűvösebbre fordult időjárás jól jött a mezőgazdaságnak

KVÍZ

KVÍZ: Lepke lesz a hernyóból?

covid

Most vesztésre áll az influenza és a covid

Gáza

Emberi drámák az év legjobb fotóin

szúnyog

Már számolják a szúnyogokat

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.