Haza és nagyvilág

A külhoni szavazatok 94 százaléka a Fideszre ment

Magyarország | Szombaton tették közzé a levélszavazatok végleges számát, 247 957 voks érkezett a kormánypártok listájára, ami azt jelenti, hogy a levélszavazók 94 százaléka szavazott a Fideszre.
Új Szó Nálunk

2022. április 10. 18:19

országgyűlési választás

A második legtöbb szavazat – tízezer - az ellenzéki összefogás listájára érkezett, ez az összes levélszavazat mindössze 4 százaléka, a maradék két százalékon pedig az összes többi országos listát állító párt osztozik. 

A mostani választás előtt 456 129 fő levélszavazó regisztrált szavazásra. Ugyanez a szám 2014-ben 193 793, 2018-ban pedig 378 449 volt. Négy éve 216 ezer szavazat érkezett a Fidesz listájára, akkor ez az összes levélszavazat 96 százalékát tette ki. Az idei adat tehát nem okoz meglepetést.  

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
benzinkutak

Egy-két forint változás

kvíz

KVÍZ: Kitől származnak ezek a magyar szállóigék?

drón

Drónnal sikerült megtalálni az idős férfit

sport

Ma a Gyirmót meccse lesz a tévében

bakony

Öszi kirándulás vonaton, kedvezménnyel

válás

Nem sikerült kimenteni a közös ingatlant

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.