Haza és nagyvilág

A többség tudatos vásárló, ha a lakás dekorálásáról van szó

Magyarország | A magyarok átlagosan 29 ezer forintot költenek évente lakáskiegészítőkre, például lakástextíliára, dísztárgyakra – közölte a Jysk.
Új Szó Nálunk

2022. december 28. 10:00

lakás

A kiskereskedelmi áruházlánc reprezentatív kutatásában a 18-65 évesek lakhatásai körülményeit, lakberendezési szokásait és költéseit vizsgálták. Az 500 ember megkérdezésén alapult online felmérést, amelyben az adatfelvétel idén nyáron zajlott, az NRC piackutató készítette. 

A kutatásból kiderült, hogy az átlagnál valamennyivel kevesebbért szerzik be a lakáskiegészítőket a nem saját tulajdonú lakásban, és a 76 négyzetméternél kisebb területű ingatlanokban élők. A legtöbbet a 30-39 éves korosztály szán erre a célra: náluk ez az összeg már csaknem 40 ezer forintra rúg, míg - évi 25 ezer forinttal - a legkevesebbet a 19-25 évesek költenek. 

A felmérés alapján a magyarok többsége tudatos vásárló, ha a lakásuk dekorálásáról van szó. Kiegészítőket a válaszadók 57 százaléka leginkább praktikus okokból vásárol, akkor, amikor éppen szüksége van rá. A megkérdezettek 41 százalékára saját bevallása szerint jellemző, hogy akkor vásárol, ha valamilyen neki tetsző kiegészítőt talál. 

A válaszadók 53 százaléka elégedett azzal, ahol jelenleg él, a férfiak között pedig még többen értékelik pozitívan jelenlegi lakókörnyezetüket. A magyarok 55 százaléka úgy gondolja, elég tér van az otthonában ahhoz, hogy mindenki ki tudjon kapcsolódni, ezzel leginkább - nem meglepő módon - a családi házban élők értenek egyet. 

A válaszadók közül 10-ből 4-en értenek azzal egyet, hogy az otthonukban a funkcionalitás mellett a lakberendezésnek, a dizájnnak is fontos szerepe van, ez leginkább a nőkre és az idősebb korosztály tagjaira, az 50-65 évesekre jellemző. A funkcionalitást inkább a férfiak és a 18-29 éves helyezték előtérbe. (MTI) 

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
voks

Négy hét múlva lesznek a választások

kvíz

KVÍZ: A fáma szerint adekvát a teória

vonat

Indul az előszezoni menetrend, több vonat megy a Balatonhoz

sport

A nap meccse: Manchester United-Arsenal

tábor

A Széchenyi és az Audi a világ minden tájáról várja a fiatalokat nyári táborába

választás

Ha tagja akar lenni választási bizottságnak, keresse a hivatalos jelöltet!

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.