Haza és nagyvilág

Kis öröm is… Lassul a kórházak adósságának emelkedése

Magyarország | Május végén több mint négyezer beszállítónak és 22 milliárd forinttal tartoztak az intézmények.
Új Szó Nálunk

2022. június 23. 11:30

kórház
A teljesítményfinanszírozásra állnak vissza - Fotó: shutterstock

A Magyar Államkincstár május 31-i adatai szerint a kórházak adóssága elérte a 22 milliárd forintot, az április végi 20 milliárd forint után. Március végén 16,1 milliárd forint, február végén pedig még 29,6 milliárd forint volt a kifizetetlen számlák összege – írja a Világgazdaság.  

Az adósság növekedése azért lassult, mert a fekvőbetegellátók és a szakrendelők a központi költségvetésből májusban hat milliárd forintot kaptak a tavaly novemberi, decemberi Covid-ellátás költségeire – mondta a lapnak Rásky László, az Orvostechnikai Szövetség főtitkára.  

A Magyar Kórházszövetség kongresszusán Kiss Zsolt, a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) főigazgatója azt mondta, hogy az átlagfinanszírozás jelentősen nagyobb kiadást generált az intézmények többségénél, mint amekkora az a teljesítményük alapján indokolt lett volna. Ezért is akar visszatértni a NEAK a teljesítményfinanszírozáshoz, amit majd fokozatosan vezetnek be. 

Rásky László erre reagálva azt mondta: ha a „túlfinanszírozással” ilyen ütemben nőtt az intézmények tartozása, akkor a teljesítményfinanszírozás visszavezetésével az adósságnövekedés dinamikája nőni fog.  

A teljes cikk itt olvasható.  

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Audi

Ennyi lesz a béremelés a győri Audinál

spagetti

Mit főzzek? Halas spagettit!

kvíz

KVÍZ: Mennyi az, ami nekem nem érdekes?

albérlet

A győri albérletnél vidéken csak a debreceni kerül többe

benzin

A dízel most nem drágul

eső

Sárga a régió, zivatar jöhet

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.