Haza és nagyvilág

Egyre többen végrendelkeznek

Magyarország | Nőtt a végrendelkezők száma, tavaly mintegy tíz százalékkal többen tettek végintézkedést közjegyző közreműködésével, mint 2021-ben. A közjegyzők tapasztalatai szerint elsősorban azok szeretnének rendelkezni a vagyonuk sorsáról, akiknek több kapcsolatból is született gyermekük vagy a törvényes öröklési rendtől eltérően kívánják juttatásban részesíteni a leszármazóikat. Egyre gyakoribb ugyanakkor a külföldi vagyonelem is, ami fokozottabb odafigyelést igényel az örökhagyó részéről. Az élettársaknak pedig mindenképpen érdemes végrendelkezniük, mert a házastársakkal ellentétben nem törvényes örökösei egymásnak.
Új Szó Nálunk

2023. április 19. 08:00

végrendelet, közjegyző
Jellemzően a vagyoni vagy az élethelyzet változása és az élettársi viszony miatt készítenek végrendeletet a magyarok. - Fotó: Stock

Évről-évre többen fordulnak közjegyzőhöz végrendelet készítése miatt: 2022-ben majdnem tíz százalékkal többen, mint 2021-ben. Az azt megelőző három évben is rendre tíz százalék feletti növekedés volt megfigyelhető - írja közleményében a Magyar Országos Közjegyzői Kamara. A végintézkedések számának növekedése immár többéves tendencia. Kialakulóban a végrendelkezési kultúra Magyarországon. Míg a rendszerváltás környékén nem volt miről rendelkeznie az emberek túlnyomó többségének – hiszen egy lakáson, egy autón és esetleg egy nyaralón kívül jellemzően nem volt vagyonuk –, addig az elmúlt három évtizedben megerősödött a középosztály és létrejött egy jelentős vállalkozói réteg, amelynek tagjai már sokszor előre, tudatosan megtervezik vagyonuk átörökítését.

Élettársak csak végrendelettel örökölhetnek egymás után

Sokan az élethelyzetük, családi állapotuk miatt rendelkeznek előre a vagyonuk sorsáról: a végrendelkezők között gyakran vannak, akiknek több kapcsolatukból is született gyermekük, ezért mindenképpen rendezni szeretnék a vagyoni viszonyokat, hogy a halálukat követően az örökösök között ne merüljön fel öröklési jogi vita. Gyakori jelenség az is, hogy élettársak végrendelkeznek egymás javára, ugyanis ők a törvényes öröklési rend szerint nem örökölnek egymás után, így még a közösen lakott ingatlanra sem illeti meg őket haszonélvezet. De az is előfordul, hogy valaki ugyan a törvényes örököseinek szánja vagyonát, de a törvényi szabályozástól eltérő arányban. 

Egyre több embert foglalkoztat saját vagyonának a sorsa. Sokan nem bízzák a törvényi szabályozásra a haláluk után fennmaradó ingatlanok és ingóságok öröklését, hanem maguk akarják meghatározni, hogy ki és milyen arányban kapja meg azokat. A közjegyzők tapasztalatai szerint az idősebbek mellett már a középkorúak, valamint fiatal családosok is készítenek végrendeletet – mondja dr. Tóth Ádám, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnöke.

Ha változik a vagyoni vagy az élethelyzet, az felülírhatja a végakaratot

Ha valakinek már van érvényes végrendelete, majd a vagyoni körülményei vagy családi helyzete megváltozik, érdemes átgondolnia, nem szükséges-e módosítania a korábban tett végrendeletét. Leggyakrabban azok változtatják meg azt, akiknek gyermekük, unokájuk születik vagy megromlik a viszonyuk valamelyik végrendeleti örökösükkel. Akkor is gyakori a végintézkedés módosítása, ha valaki új lakást vagy egy nyaralót vásárol, vagy más jelentősebb vagyontárgyat szerez. 

Aki például új írásbeli magánvégrendeletet készít, a korábbit mindenképpen érdemes kifejezett nyilatkozattal visszavonnia, sőt, lehetőleg fizikai értelemben meg is semmisítenie. Ha ugyanis több végintézkedés is előkerül a hagyaték eljárás során, abból a tapasztalatok szerint szinte mindig vita és pereskedés lesz, és így hosszú hónapokig elhúzódhat a hagyaték átadása.

A külföldi vagyonelemre külön figyelni kell

Már nem számít ritkaságnak a külföldi vagyon, például ingatlan sem, ami az örökhagyó részéről fokozott odafigyelést igényel. 

Amennyiben valakinek európai uniós tagállamban van vagyona, akkor abban a tagországban érdemes végrendeletet készítenie, ahol a szokásos tartózkodási helye van, mert főszabályként annak a tagállamnak az öröklési szabályait veszik majd figyelembe, és ott is folytatják majd le a hagyatéki eljárást. 

Örökölni a törvényi rend vagy végintézkedés alapján lehet

Örökölni kétféleképpen lehet: végintézkedéssel vagy, ha ilyen nem maradt az örökhagyó után, akkor a törvényi rendelkezések alapján. Amennyiben az örökhagyó után végintézkedés maradt, akkor az öröklés rendjét ez határozza meg. 

A közjegyzők tapasztalatai alapján a végrendeletek többsége házilag készül, míg kisebb része jogász – közjegyző vagy ügyvéd – közreműködésével. Az örökhagyók többsége egyszer készít végrendeletet, de az is egyre gyakoribb, hogy valaki folyamatosan módosítja, aktualizálja a végakaratát. 

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
hori

A halak számára ma fontos lehet az intuíció

traffi

Ma minden traffipax mér, mégpedig ezeken a helyeken

KVÍZ

KVÍZ: Lepke lesz a hernyóból?

labdarúgás

Huszonöt éves jubileumára új klubépületet kap a győri Üstökös FC

pad thai

Mit főzzek? Pad thait!

repce

A hűvösebbre fordult időjárás jól jött a mezőgazdaságnak

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.