Haza és nagyvilág

Ha magyar cég is szerepelne az árfigyelőben

Magyarország | Az árfigyelő rendszerében hat külföldi multicég adatait találjuk. A G7 összevetette a Príma áraival. Íme az eredmény!
Új Szó Nálunk

2023. július 13. 18:00

Príma
- Kép: prima.hu

Július elejétől működik a Gazdasági Versenyhivatal által létrehozott árfigyelő, melyről itt írtunk. Abba a kijelölt boltláncoknak minden nap fel kell tölteniük 62 élelmiszer aktuális árát.  

Az árfigyelőben csak a hat külföldi tulajdonban lévő multi lánc (Aldi, Auchan, Lidl, Penny, Spar és Tesco) árai jelennek meg, csak ezek vannak kitéve a közvetlenül átlátható árversenynek. A kisebb-nagyobb magyar láncok (Coop, Real és CBA) nincsenek benne az árfigyelőben, ezek ugyanis franchise rendszerben működnek, azaz sok kisebb cégből állnak össze, így a sok kisebb cég egyenként nem éri el azt a küszöböt, ami alapján vonatkoznának rá ezek a szabályok. 

A G7 azonban tett egy kísérletet arra, hogy a CBA-hoz kötődő Prima üzletek árait is bevonják az árfigyelős körbe. Az adatfelvételt július 11-én végezték három budapesti Prima üzletben, mindenhol a legolcsóbb termékverziókat keresve, és ezeket vetettük össze az árfigyelőben aznap megjelent árakkal.  

Az összegző megállapítás szerint a Prima 51 termékből 30 esetében nem jött ki jól, és csak négy olyan termék volt, amellyel megnyerte volna az aktuális árversenyt. 

Az érdekes konkrét összevetések, grafikonokat is mutató cikk itt olvasható teljes terjedelmében.   

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
töltő

Kevés az e-töltő, pályázat segít eltüntetni a fehér foltokat

kvíz

MESTERKVÍZ LXXV.: Denevértől La Pazig

sport

Ma is dominál a Nemzetek Ligája

vw

Továbbra is lejtőn a Volkswagen

gyakorlat

Baleset az alagútban, szerencsére csak gyakorlat volt (VDEÓ, GALÉRIA)

hori

A kos előtt ma egy váratlan lehetőség adódhat

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.