Haza és nagyvilág

Így spájzolunk mi: egy kis árstop-mérleg

Magyarország | Egy kutatás kimutatja, hogy az árstopok határidejének lejárta előtt megrohanták a boltokat és kezdték felhalmozni a hatósági áras termékeket, különösen a tartós élelmiszert. Az árstopos termékekből egyébként is jóval több fogyott, mint „békeidőben”.
Új Szó Nálunk

2023. március 2. 19:00

élelemiszer
A tyúktojást - akár az étkezési burgonya – utóbb került a hatósági áras termékek sorába. Fotó: Laczó Balázs 

A 24.hu a NielsenIQ-tól kapott kutatásra eredményeit taglalja, ebből kiderül, hogy kétszer ugrott meg igen jelentősen a kereslet minden élelmiszer-kategóriában. Az egyik tavaly áprilisban volt: az első hosszabbítás előtt, a másik szeptemberben a harmadik hosszabbítást megelőző időszakban. Hogy ez mit jelent? Tavaly áprilisban 2021-hez képest 80 százalékkal több napraforgóolajat; 83 százalékkal több kristálycukrot és 85 százalékkal több 2,8%-os UHT tejet vettek a magyarok, utóbbi esetében aztán júliusban ez is megdőlt: 140 százalékos forgalomnövekedést jegyezhettek a tejeladásoknál.  

Így zajlottak tehát a nagy rohamok, ha viszont hosszabb időszakot tekintünk alapnak, tavaly február és december között is stabil 22 százalékkal nőtt az említett napraforgóolaj forgalma, a kristálycukoré 27-tel. Lisztből a kiskereskedelmi forgalomban 9 tonnával többet adtak el, cukorból 18 tonna volt a plusz. 

A nem tartós dolgokból, a húsból ugyanakkor kevesebb fogyott az árstop ellenére: a csirkemell forgalma 7 százalékkal, a sertéscombé 1 százalékkal esett vissza. Igaz, az „ostrom” idején áprilisban, ezekből is több fogyott, mint 2021-ben. 

élelmiszer
Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
kismotor

Kismotorra is kötelező a biztosítás

hori

A vízöntőnek ma érdemes lehet kicsit kilépni a megszokott rutinból

kvíz

KVÍZ: Így ragozzuk a neveket

aláírásgyűjtés

Szombattól kérhetik az aláírását

eu

A magyarok többsége szavazni akar az uniós választáson

tojás

Mit főzzek? Tojáspörit!

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.