Haza és nagyvilág

Ki tudja, mennyibe került a vármegyék átnevezése?

Magyarország | A parlamanetben újra megkérdezték a kormánytól, hogy mennyibe került a megyék átnevezése vármegyékre. Továbbra se érkezett konkrét válasz.
Új Szó Nálunk

2023. május 28. 18:00

vármegye

Mint köztudott, az Alaptörvény módosítása értelmében január 1-jétől a megyék neve vármegyékre változott. Majdnem hat hónap elteltével Mellár Tamás országgyűlési képviselő újra rákérdezett Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszternél, hogy mennyibe került a megyék átnevezése – szúrta ki az Index

Mellár Tamás kérdésére Panyi Miklós, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára válaszolt, aki szerint még korai az ellenzéki képviselő érdeklődése. Az államtitkár azt közölte: egyelőre nem tudják, mennyibe került a megyék átnevezése. 

A válaszát azzal indokolta, hogy azért nem, mert a korábbi „megye” elnevezés addig használható, amíg az áttérés a „vármegye” megnevezésre „a felelős gazdálkodás elveit figyelembe véve nem valósítható meg”. Tehát az átnevezés még nem teljes körűen valósult meg minden területen, és így az átnevezéssel összefüggésben keletkező kiadások pontos összege csak később lesz meghatározható. 

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
töltő

Kevés az e-töltő, pályázat segít eltüntetni a fehér foltokat

kvíz

MESTERKVÍZ LXXV.: Denevértől La Pazig

sport

Ma is dominál a Nemzetek Ligája

vw

Továbbra is lejtőn a Volkswagen

gyakorlat

Baleset az alagútban, szerencsére csak gyakorlat volt (VDEÓ, GALÉRIA)

hori

A kos előtt ma egy váratlan lehetőség adódhat

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.