Haza és nagyvilág

Kiderült, mennyivel emeli a horgászjegy árát jövőre a Mohosz

Magyarország | A Magyar Országos Horgász Szövetség (Mohosz) a haszonbérletébe tartozó vizek esetében kötelező érvénnyel, a többi horgászkezelésű vízterületnél ajánlásként kereteket határozott meg az adott díjak halgazdálkodói jogkörben történő emelésére. Ez a felnőtteknél alapesetben maximum 30 százalékot, a gyermekeknél 20 százalékot jelent. Szintén hasonló, átlagosan 24 százalékos mértékben emelkednek majd a Mohosz országos, a dunai és tiszai összevont területi jegyei is. Beárazták a 2021-es átlagos horgász halelvitel beszerzési értékét is, amely 62 ezer forint.
Cséfalvay Attila

2022. november 4. 09:00

horgászjegyek
Fotó: Mohosz Facebook-oldala

A Magyar Országos Horgász Szövetség közleménye úgy indul: sajnálatos tény, hogy a magyar halgazdálkodást a háborús infláció mellett az évszázad aszálya is nagyon súlyosan érintette. Az eredményes haltermeléshez takarmány, a vízellátáshoz energia, a szállításhoz üzemanyag és az egész, jellemzően időigényes, hároméves termelési folyamathoz emellett jelentős élőmunka is szükséges. 

Elkerülhetetlen emelkedés

Maga az ágazat ezért sem rendelkezik jelentős nyereségképző erővel, nincsenek érdemi tartalékai, ugyanakkor haltermelés nélkül nincs telepítés. Egyenes következményként a legfontosabb horgászhal, egyben a fő telepítendő faj, a ponty őszi beszerzési középára egy év alatt több mint 70 százalékkal emelkedett. 

A horgászati célú halgazdálkodás legfőbb költségeleme a haltelepítés, de emellett a halőrzés, a vízpartok fenntartási munkálatai, sőt a személyes jelenlétű horgászati okmányolás is ugyanúgy érintett a haltermelésnél már felsorolt fő költségnemek jelentős és elkerülhetetlen emelkedésében. 

Az uniós források legalább arányos biztosítása, a felzárkóztatás esélyének célzott állami támogatásokkal történő megteremtése a haltermelés és a horgásztatás esetében kulcsfontosságú igény és kérés a kormányzat felé, de ezen tárgyalásoknak az ismert gazdasági okok miatt most még nincs itt az ideje. 

Mindezen tények ismeretében a Mohosz korábban elfogadott stratégiájának és a hatékony válságkezelést megcélzó intézkedési tervének is megfelelően a Választmány megerősítette, hogy a 2023-ra kiemelt cél horgászat, a halfogás és a halelvitel jelenlegi, széles körben elérhető lehetőségének megtartása, a telepítések teljesítőképesség függvényében való folytatása, s ezzel párhuzamosan a szakmai alapú, felelős halgazdálkodás, benne kiemelten a halőrzés változatlan színvonalon való fenntartása. Ezt követően, az összes belső megtakarítási lehetőség előzetes feltárása, majd elrendelése után került sor a minimálisan szükséges áremelések mértékének meghatározására.

A választmány úgy ítélte meg, hogy a horgászt igazából a horgászattal kapcsolatos összes költség változásának együttes hatása érinti meg, számára másodlagos a belső, feladatalapú költség- és jogcímmegosztás. Így tekintettel az átvállalt állami feladatok, mint közfeladatok inflációkövető forrásigényére, a legnagyobb mértékű, a ponty ismertetett áremelésével összevethető díjemelés a még jogszabályban is rögzítendő állami, valamint a központi horgászszervezeti (ESZH) díjaknál következik majd be. Ennek oka, hogy e forrásokból történik a horgászszervezetek munkáját támogató, normatív, illetve pályázati alapú feladatfinanszírozás, visszaosztás is. 

A kitűzött célok érdekében 

Az utánpótlás biztosítása érdekében, illetve a horgászszolidaritás alapján ezen díjaknál továbbra is megmaradt a gyermekek, a fogyatékkal élők, továbbá a 70 éven felüliek teljes díjkedvezménye (mentesítése), amely mintegy 120 ezer horgászt érint. Nem változott a horgászregisztráció és az állami horgászvizsga ingyenessége, a Magyar Horgászkártya ára sem.

A tagdíj és a területi jegy ára szintén csak együttesen értelmezhető a vízhasznosító egyesületeknél, mivel a horgász számára igazából ezen esetben is mindegy, melyik elem milyen mértékben emelkedik. Így a kitűzött célok megvalósítása érdekében a választmány a Mohosz haszonbérletébe tartozó vizek esetében kötelező érvénnyel, a többi horgászkezelésű vízterületnél ajánlásként kereteket határozott meg az adott díjak halgazdálkodói jogkörben történő emelésére. 

Ez a felnőtteknél alapesetben maximum 30 százalékot, a gyermekeknél 20 százalékot jelent. Szintén hasonló, átlagosan 24 százalékos mértékben emelkednek majd a Mohosz országos, a dunai és tiszai összevont területi jegyei is. E jegyeknél egy új, jelentős nyereményjáték indítása is várható, ahol többek között a szerencsések visszanyerhetik az engedélyek árát, vagy értékes horgászfelszerelésekkel is gazdagodhatnak.

Az összes díj- és áremelés előkésztése során több mintaszámítást is elvégeztek, ennek keretében beárazták a 2021. évi átlagos horgász halelvitel beszerzési értékét is, amely 62.000 forint. A modellek alapján végül átlagosan a ponty eddig már bekövetkezett árváltozásának kevesebb mint a fele, mintegy 25-30 százalék az aktív, teljes jogú horgász esetében várható éves horgászati költségnövekmény, ide nem értve a horgászcikkek, etetőanyagok árváltozásait. 

Az egyesületek saját hatáskörben döntenek majd

A tagszövetségek és az egyesületek, valamint a Balaton és a Tisza-tó hasznosítói a saját hatáskörükben döntik el a végleges díjakat, árakat és azt, hogy milyen típusú területi engedélyeket milyen halelviteli lehetőséggel, illetve személyi kedvezményekkel adnak ki a következő évre.

A választmányi döntések keretében sor került a 2023. évi Országos Horgászrend és a helyi horgászrendekre vonatkozó irányelvek elfogadására is, illetve ismertetésre kerültek a tárgykörben várható jogszabályi változások is. Mivel így most már minden tervezési feltétel adott, az Országos Horgászszervezeti Szolgáltató Központ egyidejűleg felkérte a horgászszervezeteket, hogy lehetőleg december 1-jéig mindenki tegye közzé a tervezett jövő évi árakat és a kapcsolódó főbb helyi horgászrendi elemeket, hogy a horgászoknak legyen idejük választani, dönteni a horgászat folytatásának helyét és módját illetően. 

A további döntésekről és lehetőségekről, valamint az évváltással kapcsolatos feladatokról a Mohosz december közepéig újra tájékoztatja majd a közvéleményt. A választmány őszintén bízik abban, hogy e nehéz időszakban is a legtöbbünknek megmaradhat a horgászat lehetősége és így a horgászok áldozatvállalásának köszönhetően egyben sikerül megőrizni a horgászszervezetek működőképességét is a közös jövőnk, a horgászat és Magyarország halállománya érdekében - áll a Mohosz közleményében. 

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
KVÍZ

KVÍZ: Amikor, aki, ahány

benzinkút

Ez várható a kutakon

sport

Futottag még meccsek jutottak mára

ősz

Folytatódik a napsütéses, őszi idő

lopás

Pancser tolvaj félmeztelenül, ütvefúróval (VIDEÓ)

hori

A bika fontos döntés előtt áll

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.