Haza és nagyvilág

A kerékpározás a legkedvezőbb közlekedési forma

Magyarország | Az elmúlt két évben jelentősen nőtt a kerékpárral közlekedők száma Magyaroroszágon, ami a Jövő Mobilitása Szövetség szakértői szerint az autósoknak is előnyös a csökkenő gépjárműforgalom miatt.
Új Szó Nálunk

2022. június 15. 13:00

bicikli
A magyarok 35 százaléka szokott tekerni hetente legalább egyszer - Fotó: Shutterstock

A szervezet közleménye szerint tavaly Magyarországon körülbelül 270 ezer kerékpárt értékesítettek, ebből 20 ezer e-bringa volt, így a kategórián belül az elektromos kerékpárok iránt nőtt a legnagyobb mértékben az érdeklődés. A megnövekedett vásárlást állami támogatások igénybevétele is segítette. Míg tavaly 6800 e-bringát vásároltak állami támogatással, addig idén tízezer elektromos rásegítésű kerékpár, azaz pedelec is beszerezhető abból az összesen egymilliárd forintos támogatási keretből, amelyre 2022. április 14-től lehet pályázni.  

Egész Nyugat-Európában robbanásszerűen nőtt az elektromos kerékpár értékesítés, Ausztriában 2020-ban 496 ezer eladott kerékpárból már több mint 200 ezer elektromos kerékpár volt. 

Pukler Gábor, a Jövő Mobilitása Szövetség elnöke elmondta, a kerékpározás elterjedése azoknak is jó, akiknek valóban a gépjármű jelenti az egyetlen megoldást, hiszen a torlódások csökkenése segíti az ő közlekedésüket is. Ezért fontos – a fő közlekedési útvonalak mentén is – folyamatosan vizsgálni az út adottságainak megfelelő, ahhoz illeszkedő, biztonságos és kényelmes kerékpársávok létrehozásának lehetőségét. 

A felmérések szerint szinte mindenki, a magyarok 80 százaléka egyetért abban, hogy a kerékpározás jelentősen hozzájárul a zöldebb, élhetőbb környezethez a szén-dioxid kibocsátás, illetve a forgalom csökkenésén keresztül. Egy friss, 2022-es Ipsos által végzett nemzetközi kutatás azt is kimutatta, hogy a magyarok 71 százaléka szerint a kerékpározás a legkedvezőbb közlekedési forma, nagy előnyt élvez a megítélése az autózáshoz képest, amelyet csak a válaszadók fele támogat.  

A magyarok 63 százaléka szerint a közlekedési hálózat fejlesztésekor a kerékpárt előnyben kell részesíteni az autókkal szemben. 

A felmérések kimutatták azt is, hogy bár egész Európában Lengyelország után Magyarországon tudnak a legtöbben biciklizni (a magyar arány 77 százalék), mégsem kerékpároznak nagyobb arányban, mint a felmérésben részt vevő 28 ország lakosai: a magyarok 35 százaléka szokott tekerni hetente legalább egyszer. 

A Jövő Mobilitása Szövetség közölte azt is, hogy a céges világban is teret hódít a mikromobilitás, amit segít az is, hogy a vállalati elektromos kerékpárflotta is támogatást élvez: idén január 1-től adómentesen adható juttatásnak minősül, költségei elszámolhatók a társasági adóból, az áfa kivételével. (Forrás: MTI) 

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
benzin

Keddtől ismét drágább a tankolás

sport

Egy nap friss foci nélkül

kvíz

KVÍZ: Könnyű, mint az ólommadár

tűz

Idén eddig 482 tűzoltóautót riasztottak lakástűzhöz

cigi

Tizenkétezer karton cigi a konvojban (VIDEÓ)

útfelújítás

Itt figyeljen fokozottan, lezárások lesznek

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.