Haza és nagyvilág

Még drágább lesz az utazás - buszon legalábbis

Magyarország | Árat emel a Volánbusz júliustól a helyközi jegy- és bérletáraknál. Ami eddig 250 forint volt, az 400 lesz, a 10 és 15 kilométer közötti távolságra s egy útra szóló, teljes árú menetjegy ára 450 forint lesz. Az automatából váltott és az online vásárolt menetjegyekre vonatkozó kedvezmény ráadásul csökken.
Új Szó Nálunk

2023. június 14. 16:00

busz
Július elsejétől valamennyi közösségi közlekedési társaságnál változnak a díjtarifák. Emelkednek. - Fotó: Volánbusz

A helyközi közszolgáltatásokat megrendelő Építési és Közlekedési Minisztérium Közlekedési Szolgáltatási Főosztályának „elrendelő” levele alapján valamennyi közösségi közlekedési társaságnál változnak a díjtarifák 2023. július elsejével – közölte a Volánbusz.

Tíz kilométer távolságig az eddigi 250 forint helyett 400 forintba fog kerülni egy teljes árú, egy útra szóló menetjegy. Egy 10 és 15 kilométer közötti távolságra s egy útra szóló, teljes árú menetjegy ára 450 forint lesz; 15 és 20 km közötti távolságra 500 forintot, 20 és 25 km közötti távolságra 550 forintot, 25 és 30 km közötti távolságra pedig 600 forintot kell fizetni egy teljes árú, egy útra szóló menetjegyért. A 30 kilométernél nagyobb távolságra szóló menetjegyek, illetve a bérletek ára változatlan marad. Az 50 százalékos, a 90 százalékos, valamint a 20 százalékos és a 33 százalékos kedvezményt tartalmazó menetjegyek árát is a teljes árú menetjegyekre vonatkozó emelésekkel összhangban kell módosítani. Az elrendelő levél a MÁV-Start és a GYSEV szolgáltatási területére érvényes, automatából váltott menetjegyekre vonatkozó 5 százalékos kedvezményt 2023. július elsejei hatállyal megszünteti, az internetes felületeken váltott menetjegyekre vonatkozó 10 százalékos kedvezményt 5 százalékra csökkenti.

A tarifaemelés kapcsán a társaság megjegyzi, hogy a helyközi jegy- és bérletárakban – bár ezt az inflációs hatások, az üzemanyagár drágulás és az évről évre növekedő költségek indokolták volna – már 13 éve nem történt változás, legutóbb 2010 februárjában emelkedtek a helyközi viteldíjak 10, illetve 15 százalékkal.

A mostani áremelés viszonylag jelentősnek tekinthető, de érdemi elmozdulást várhatóan nem fog eredményezni a bevételi oldalon, s a május 1-jén bevezetett bérletkonstrukciók okozta, a legóvatosabb becslések szerint is 10 milliárdos nagyságrendű bevételkiesést is aligha tudja majd észrevehetően kompenzálni.

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Gyirmót

Korai góllal nyert az ETO FC

curry

Mit főzzek? Csicseriborsót!

KVÍZ

KVÍZ: A progresszió morális evidencia lenne?

pápa

Ferenc pápa: Álljatok le!

Fertő

Csak Mészáros cégei jelentkeztek a Fertő beépítésére

barack

A mostani napsütésben izgulhatunk a barack miatt

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.