Haza és nagyvilág

Bulizni biztonságosan, tudatosan is lehet (VIDEÓVAL)

Balaton | Erősödik a Balaton Sound a biztonságos fesztiválozást segítő szakértői csapata. Dr. Zacher Gábor toxikológus és Dr. Hevesi Kriszta szexuálpszichológus mellé - Safety First „nagykövetként” - csatlakozott Molnár István Jenő, jogász, bűnmegelőzési szakértő valamint a TITS Gang, DJ Yamina és DJ Metzker Viktória, a biztonságos bulizás aktív szószólói. A szakértő csapatot a fesztiválon önkéntesek segítik, ehhez már várják a fiatalok jelentkezését.
Új Szó Nálunk

2023. március 29. 16:00

Balaton Sound
A fesztivál biztonságát önkéntesek segítik, ehhez már várják a fiatalok jelentkezését.  - Balaton Sound

Öt éve hívták életre a Balaton Sound szervezői – az azóta is jól működő és folyamatosan fejlődő - Safety First programot, mely egy szakértői csapat segítségével, illetve a fesztiválozók bevonásával tesz konkrét lépéseket annak érdekében, hogy minél tudatosabban és biztonságosabban szórakozzanak a fiatalok, fesztiválozás közben is figyeljenek egymásra és cselekedjenek, ha szükséges. A kezdeményezés keretében fesztiválszervezők és külsős szakértők gyűjtötték össze az általuk leggyakrabban tapasztalt fesztivál problémákat, illetve azt, hogy a fiatalok miként előzhetik meg ezeket. A szakértői csapat, valamint az őket segítő önkéntesek a fesztiválon is jelen vannak, hogy helyszíni jelenléttel és segítségnyújtással is hozzájáruljanak a biztonságos fesztiválozáshoz. A Safety First program fontos, innovatív eleme továbbá a rendezvény alatt a SOUND applikáción belül működő „pánikgomb”, amely lehetővé teszi, hogy a fesztiválozók könnyedén jelezhessék a fesztivál szervezőinek, ha segítségre szorulnak, vagy ha problémás esetet észleltek. A Safety First program újszerűségét és hatékonyságát is mutatta, hogy a Sound szervezői korábban elnyerték Hollandia vezető fesztivál-weboldala, a Festileaks.com - nemzetközi fesztiválokat értékelő - versenyében a “Legjobb Logisztika” díját.

A nagykövet szakértői csapatához, így dr. Zacher Gáborhoz, aki toxikológus szakemberként a hozzá tartozó kérdésekben nyújthat segítséget és dr. Hevesi Krisztához, mint szexuálpszichológushoz, aki a saját témájában tud tanácsokat adni, most csatlakozott dr. Molnár István Jenő , a Drogkutató Intézet stratégiai igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi tanársegédje, a Biztonságos és Élhető Városokért Egyesület alelnöke, jogász, bűnmegelőzési szakértő, korábbi rendőr. Az elmúlt 15 évben folyamatosan rendészeti és bűnmegelőzési területen tevékenykedett a hobbija és a hivatása is a gyermek- és ifjúságvédelem. „ A felkérést kiváló lehetőségnek tartom arra, hogy válaszaimmal, tanácsaimmal felhívjam a figyelmét a bulizni vágyó fiataloknak arra, hogy szórakozni biztonságtudatosan is lehet. Bízom benne, hogy szavaim és üzeneteim minél több személyhez jutnak el” – mondja a szakértő. Szintén a nagyköveti csapat új tagja DJ Yamina, aki Metzker Vikivel közösen segíti a Safety First törekvéseit. Mint mondják: “ Oszlopos tagjai vagyunk évek óta az éjszakai életnek, melynek során rengeteg fiatallal találkozunk, és a generációkon keresztül vizsgálhatjuk és szemlélhetjük kívülről (de közelről) a buli-kultúrájukat. Óriási felelősség van rajtunk, egyrészt a nagy követőtábor miatt a social térben, másrészt mivel a buli ívét, menetét és hangulatát is mi alakítjuk. Rengeteg fiatal követi mindennapjainkat, cselekedeteinket, köztük sok lány példaképként tekint ránk. Ezért is fontos számunkra a Safety First projekt. 

A Safety First kezdeményezés keretében önkéntesek bevonására és edukációjára is nagy figyelmet fordítanak a szervezők. Az önkéntesek jelentkezését az alábbi felületen várják a szervezők: www.fesztivalonkentes.hu.

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
baleset

Csak minden ötödik kocsin van casco

benzinár

Ennyi a dízel és benzin ára nálunk és a környező országokban

kvíz zene

KVÍZ: Lányok, asszonyok, férfiak és nők

hori

A kosnak ma kifejezetten jó nap lehet az új kezdetekre

választások

Indul a kampány, ezek a fő szabályok

csirke

Mit főzzek? Csirkét!

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.