Haza és nagyvilág

Kovács Kati: Az igazi egyéniségek időtlenek

Magyarország | Életműkoncertet ad Kovács Kati szeptember 12-én a Budapest Kongresszusi Központban. A rendkívül népszerű énekesnő több mint öt évtizede tartó pályafutása legjobb dalai közül válogat az alkalomra.
Új Szó Nálunk

2022. augusztus 8. 18:00

Kovács Kati
- Fotó: wikipedia/S.Josh

Ez nagyon kiszámíthatatlan életforma, igazán kitartó természet kell hozzá, engem szerencsére erre találtak ki. Szeretem, hogy annyira változatos, hogy sokszor nem tudom, mi lesz holnap. Közben persze a pandémia mindannyiunk életét megváltoztatta, sokszor engem sem ismertek fel maszkban, csak ha megszólaltam. Mostanában megint sokan akarnak velem szelfizni, ami jó dolog” – mondta a Kossuth-díjas előadóművész az MTI-nek. 

Kovács Kati elmondta, hogy idén végre sokkal több fellépése volt, többet utazott, mint az előző két évben. 

„A nagy slágereket elvárja a közönség, ezért sem szabad kihagyni a műsorból, de én is hozzájuk nőttem az idők során. A nézők emlékei a dalokhoz kötődnek, különböző családi eseményeiket kapcsolják hozzájuk, ugyanakkor nekem is számos dolgot előhoznak a múltból. Több mint ötszáz dalt elénekeltem már, hatvan-hetvennek magam írtam a szövegét, többségük emberi történeteket mesél el” – fejtette ki a művész. 

A tervek szerint a szeptember 12-i koncerten elhangzik mások mellett a Most kéne abbahagyni; az Úgy szeretném meghálálni; A régi ház körül; az Add már Uram, az esőt!; a Nálad lenni újra jó lenne vagy a Ha legközelebb látlak. Kovács Kati hozzátette, hogy újabb dalok is lesznek, és a zenei hangzást szimfonikus zenekar egészíti ki. 

„A koncerteket mindig igyekeztem könnyedén venni, úgy kezelni, hogy ne kötelességnek érezzem, hanem megmaradjon szórakozásnak. Ezért ha tehetem, minél később szeretem megtudni, mikor és hol lépek fel legközelebb. Terveim között szerepel a közeljövőben néhány koncert különleges zenekarokkal, de erről még nem beszélnék” – jegyezte meg az énekes. 

Kovács Katinak az évtizedek során nagyon sokan írtak dalt, a zeneszerzők között volt például Koncz Tibor, Lerch István, Presser Gábor, Szörényi Levente, Bágya András, Gábor S. Pál, a szövegírók sorában találhatjuk Szenes Ivánt, Bradányi Ivánt, S. Nagy Istvánt, Adamis Annát, Sztevanovity Dusánt vagy Demjén Ferencet. Sajnos közülük többen már nem élnek. 

„Koncz Tibor, aki a legtöbb dalomat írta, ma is rendelkezésünkre áll, bár egy ideje már nem vállal fellépést. Szintén számíthatok Duba Gábor szövegíróra, ők ketten írták Az én napom című dalt, amely néhány éve született. Sok jó dalom van, amely a rádiókban sajnos nem hallható. Nagyon szeretem a Forgószél című lemezemet, amely éppen harminc éve jelent meg Holló József zenéivel és Vilmányi Gábor szövegeivel, de ezeket a számokat gyakorlatilag soha sehol nem játszották” – idézte fel az énekesnő. 

Mint mondta, nagyon szeretne egy csupa új dalt tartalmazó lemezt készíteni, de ha az nem szól a rádióban, vagyis nem tud eljutni az emberekhez, akkor nem sok értelmét látja. „Szerintem az igazi egyéniségek időtlenek, gondoljon akár Tom Jonesra, Demjén Rózsira vagy Charlie-ra”. 

Kovács Kati dalait sok külföldi előadó is feldolgozta, a nyolcvanas években például Dalida (Elfutok), 2010-bern pedig Christina Aguilera (Add már Uram, az esőt!). Az énekesnő Rock and roller című slágerére, Presser Gábor szerzeményére a közelmúltban a Csík Zenekar varázsolt új folkos-rockos verziót Presser és Karácsony János bevonásával, természetesen az énekesnő hangjával. 

„Minden ilyen zenei kirándulás nagyon szórakoztató és érdekes számomra. Magam is szeretek kísérletezgetni, nem a múlt foglalkoztat, előre tekintek. Úgy tartom, hogy a régi dalok maiak, ha ma, a mai hangommal adom elő őket. Az a típus vagyok, aki élete végéig várja a csodát és keresi az új zenei kalandokat” – mondta végül Kovács Kati. 

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
TK

Kétmilliárd forintból újult meg három épület

kvíz

KVÍZ: Mi történt Jézussal

pásztormúzeum

Húsvéti látnivalók a nemzeti parkokban

sport

Visszafogott a mai sportkínálat

szél

Riasztást adott ki a HungaroMet

influenza

Kevesebb az influenzás, de még mindig sok a légúti fertőzés

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.