Haza és nagyvilág

Még mindig sok élelmiszert dobunk a szemétbe

EU/Magyarország | Megjelent az Eurostat legfrissebb jelentése, mely szerint a termőföldtől a fogyasztók asztaláig egy év alatt csaknem 57 millió tonna, egy főre vetítve 127 kg élelmiszer végzi hulladékként. Ennek 55%-a háztartásokhoz köthető.
Új Szó Nálunk

2022. november 12. 10:00

szemét
- Fotó: Shutterstock

Egy átlagos uniós állampolgár 70 kg élelmiszert dob ki évente. A magyar háztartásokra jellemző 66 kg éves fejenkénti élelmiszerhulladék-mennyiséggel hazánk az átlaghoz képest a kevésbé pazarló országok közé tartozik. 

Az Eurostat friss adatai azt jelzik, hogy Európában alapvetően csökkent az élelmiszerpazarlás.  

A legtöbb élelmiszerhulladékot továbbra is a háztartások termelik, azonban a korábbi 92 kg/fő/év helyett már csupán 70 kg-ra tehető ez a mennyiség. 

A most közölt 2020-ra vonatkozó adatsor kiemelten fontos, ugyanis ez a viszonyítási alapja annak a globális célkitűzésnek, miszerint 2030-ig a felére kell csökkenteni a háztartásokban és a kereskedelemben keletkező élelmiszerhulladékok mennyiségét. 

A Magyarországra vonatkozó háztartási adatok forrása a Nébih Maradék nélkül programja, amely 2016 óta követi nyomon a lakosság élelmiszerpazarlását. A hivatal munkatársai eddig 3 alkalommal mérték fel a hazai élelmiszerhulladék-helyzetet. A legutóbbi felmérés rámutatott, hogy 2016 és 2021 között negyedével csökkent az élelmiszerpazarlás a magyar háztartásokban. A legfrissebb felmérés - minden eddiginél több, mintegy félezer résztvevővel - jelenleg zajlik. (OS)

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
web

Fertő egyenes adásban

angol

Az angol nyelv a legfontosabb

kvíz

MESTERKVÍZ L.: Matulától az olasz líráig

társasház

Még mindig nincs gáz harminc gyárvárosi lakásban

sport

A bajnokságért játszik a Fradi

baleset

Csak minden ötödik kocsin van casco

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.